A bor világnapjára időzítették

2023.05.26. 14:30

Rozé, Rizling és Jazz Napok: tradicionális rendezvény, tuti helyszínen

Az idei Rozé, Rizling és Jazz Napok július 7. és 16. között várja az érdeklődőket a veszprémi Óváros téren. Az immár 13 éves "veszprémikum" 10 napon át ingyenes programokkal csalogat.

Juhász-Léhi István

Fotó: Benkő Péter/Napló

Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntőjében elmondta, az EKF programjainak egyik vezérelve volt, hogy a meglévőt formálják át úgy, hogy a jelenben is használható legyen. Szerinte 2023 "nem volt tiszta lap", azaz a meglévő rendezvényeket magasabb fokozatba tudták kapcsolni, ám fontos, hogy volt mire építeniük. Persze fontos szempont volt az is, hogy mi marad majd az EKF-év után is. A hosszú évek óta bizonyított Rozé, Rizling és Jazz Napok például biztos pont. 

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója kiemelte, az EKF programjaiban a nagy múltú veszprémi rendezvények kiemelt helyet kaptak, így ez az esemény is. Nem véletlenül, hiszen a régiós összefogást kiválóan jelképezi azáltal, hogy a Balaton környéki borászatokat vonultatja fel, valamint egy olyan közösségi esemény évek óta ez a 10 nap, amely méltán népszerű a látogatók körében. Cél volt, hogy idén szintet lépjenek és európai borászatokat is vendégül lásson a jazznapok. Ez így lesz, ugyanis Szlovénia mutatkozik be Veszprémben.

Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ügyvezető igazgatója elárulta, a szervezők célja a kezdetek óta változatlan: ingyenes, mindenki számára elérhető, de ugyanúgy a minőség mellett elkötelezett „minifesztivál” létrehozása, amely körbeveszi a nagyszínpadi napokat, és azzal párhuzamosan nyújt igényes kikapcsolódást és élményt.

Zsandár Tamás, a Rozé, Rizling és Jazz Napok rendezvényigazgatója hangsúlyozta, stílszerűen a bor világnapjára időzítették a tájékoztatót. A jelmondatuk "30 koncert, 30 borász" ebben az évben. Kiemelt szerepet szánnak a környékbeli borrégióknak, így az összes nagy borászat képviselteti magát. Viszont idén leszenek kisebb borászatok, és natúrborstand is.

Az is biztos, hogy az Óváros téri színpadon esténként három zenekar - köztük helyi együttesek - mutatkozik be július 7. és 16. között. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában