Rahmanyinov a Zemplénben

A tárlatot Pataky Tibor Munkácsy-díjas képzőművész nyitotta meg.  

Amint elhangzott, a kiállítás bizonyosságot ad arról, hogy a vizuális művészet és a zeneművészet a 20-21. század művészetében a korábbinál is szorosabbá vált, a művészek különféle átjárókat építettek a zene és a vizuális művészet közé. A magyar művészek között is sokan voltak és vannak, akik számára nagy jelentőséggel bírt a zenei kötődés, a zenei indíttatás. A festők közül Bálint Endre, Nádler István, Kopasz Tamás vagy Keserü Károly, illetve a szobrászok közül Kigyós Sándor vagy Turcsány Villő jó példa erre. Lévay Jenő szintén közéjük tartozik, hiszen gyakran merít zenei élményeiből, sőt többször dolgozott már együtt zenészekkel. Ilyen művészi együttműködés eredménye volt a Dobajgó ceruzák című multimediális előadás, melyben egyszerre volt hallható egy zenei improvizáció és látható egy improvizatív rajzolás folyamata, a kettő egymást inspirálta egy különleges szituációnak köszönhetően.

Lévay legújabb munkájában ismét főszerepet kapott a zene. A Kiterjesztett pillanatok – Rahmanyinov a Zemplénben című tájképsorozatot az Egri-Petris duó zongorajátéka ihlette. A ciklus két éven keresztül készült, hogy végül egy virtuális kiállításban jelenjen meg 2020 tavaszán, a pandémia idején. A sorozatról a művész maga ezt írta:

„Létrejöttét Egri Mónika és Pertis Attila egy testbe zárt duplazongorája, a zempléni táj és Rahmanyinov zenéje inspirálta. Ugyanakkor a képek nem a zeneművek illusztrációi, hanem a zeneművekre reflektáló alkotások. A Zemplén számomra Magyarország egyik legkedvesebb tája. Ezen a vidéken most három szellem osztozik: Rahmanyinové, aki az én interpretációmban került kapcsolatba ezzel a nekem oly fontos földrajzi területtel, az Egi-Pertis duó különleges hangszeren szóló muzsikájáé, valamint a duplazongora húrozatáról készült frottázsaimé, grafikáimé, rajzaimé. Ezek formálják tájképekké a vidékről őrzött emlékképeimet.”

A sorozat kiindulópontja egy szürreális szituáció. A művész „elrepíti” az orosz zeneszerzőt, Rahmanyinovot a Zemplénbe. Aki ismeri Lévay eddigi művészetét, az nem csodálkozik ezen, hiszen szinte minden munkájában szerepet kap a tér és az idő összekapcsolása. A művek többlépcsős alkotói fázison mennek át, a kézi rajztól, a fotón keresztül a digitális eszközökig. A mostani sorozat elkészülésének egyik szokatlan fázisa a húrokról készített virtuális lenyomatok, azaz pszeudo-frottázsok megszületése. 

A különleges duplazongorát Ignaz Pleyel tervezte, párizsi zongoragyárában ötven darabot gyártott belőle a 19. század vége és 1930 között. 1996-ban, egy 1912-ben készült, két és fél méter hosszú duplazongora, a néhány megmaradt példányból, a magyar zongoraművész páros birtokába került. Az egytestű zongorának mindkét oldalon különálló húrjai, mechanikája és pedáljai vannak, az öntvény és a rezonáns viszont közös, mely egyszerre szolgálja mindkét zongoristát. 

Nem meglepő, hogy ez a látványra meghökkentő, a kihalás szélén álló, ritkaságszámba menő zongora Lévayt is hatalmába kerítette, hiszen ő az érdekességnél mindig is többnek látta az emberiség találmányait, amelyek idővel hasznavehetetlenné, okafogyottá váltak, megfosztva eredeti funkciójuktól. Lévay több munkájában szerepet kapnak tájélményei, de a klasszikus értelemben vett tájkép műfajához a Rahmanyinov-sorozat sorolható. A zempléni táj sokarcú vidék, magában foglalja a Zempléni-hegység erdeit, a Tokaj−Hegyalja szőlőit, a Hegyköz medencéjét, a Hernád völgyét, de az alföldi Bodrogközt is. 

Lévay, akinek művészetében a líraiság sokszor alig érzékelhetően jelen van, most a megszokottnál jobban elengedte magát, hagyta, hogy felszínre törjenek az érzelmek, mostani képei kifejezetten érzelmes vallomások a szeretett zempléni tájról, de az inspirációt Rahmanyinov zongoradarabjai adták. 

A kiállítás több képének vezérmotívuma a táj. Miközben a virtuális kiállításban járkálunk és ráfordulunk egy-egy képre, halljuk a zongorajátékot, és ez befolyásolja látásunkat. Ha hosszasan nézünk egy kiválasztott darabot, s hallgatjuk a zenei kompozíciót, annak hatására új részleteket fedezhetünk fel a képen. Azt is mondhatnánk, hogy bár alapjában Lévay képei értelmezik Rahmanyinov zenei világát, a zene is visszahat a képekre és hatást gyakorol a nézőre. Lévay évek óta fejleszti képeinek mikrovilágát, a szertelenül, majd mégis szerves, kis csoportokba összeálló kukacos rajzolatú grafikáinak „impresszionizmusát”. Ez a zizegő, számtalan rétegből, egymásra növő szövedék most Rahmanyinov zenéjére tovább burjánzott.

A kiállítás július másodikáig látogatható.