A Balaton melletti Gulag eltitkolt története

Pintér Kornél, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet elnöke köszöntötte a Budapest történészként is ismert, csaknem 50 kötetet jegyző szerzőt, aki évtizedek óta balatonfenyvesi nyaraló tulajdonosként is erősen kötődik a térséghez. Külön köszönetet mondott Puskás Zoltánnak, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park korábbi igazgatójának és Dukát Zsófiának, az Agrárminisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztálya főosztályvezetőjének, hogy segítséget nyújtottak a könyvbemutató létrejöttéhez.

Az 1945 utáni magyar történelem egy korábban csak kevesek által ismert megrendítő fejezetét, a Balaton melletti Nagyberek kistájegység Balatonfenyveshez tartozó részén 1951-ben felállított kényszermunkatábor és rabgazdaság sokáig elhallgatott történetét dolgozta fel a kötet. A magyarországi kommunista diktatúra által szovjet mintára létrehozott, később az Államvédelmi Hatóság által felügyelt Közérdekű Munkák Igazgatósága (KÖMI) kiterjedt, harmincnál is több kényszermunkatábort működtetett hazánkban. Ezek egyike volt a KÖMI 401 néven ismert balatonfenyvesi, melyben működése alatt közel 2500 rabot dolgoztattak, ártatlanul, politikai okokból meghurcoltak ezreinek rémálma volt akkor ez a vidék. Az elhelyezésük embertelen körülményeit mi sem jellemezte jobban, hogy a hatvan személyes barakkokban rendszeresen százhúszan voltak elhelyezve, télen-nyáron vályúban mosakodhattak és csak akkor ehettek húst, ha elpusztult egy állat.

A társadalom minden rétegéből hurcoltak ide elítélteket, a nevesebbek közé tartozott Szász Endre Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus, porcelánfestő is, akit 1950-ben koncepciós perben 10 évre ítéltek. A visszaemlékezések szerint a táborban vele festették meg az embertelen diktatúra szellemi és politikai vezetőinek (Lenin, Sztálin, Rákosi) portréit május elsejére. Szintén itt raboskodott a szabadulása után néhány évvel elhunyt Vörös Géza festőművész is, akinek legnagyobb méretű alkotása az Imre-major kultúrházába készített, a Fenyves határát megörökítő pannó.

Nemcsak a későbbi Balaton-nagybereki Állam Gazdaság működéséhez szükséges többszáz épület, de a keskeny nyomtávolságú Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút kiterjedt hálózatának többsége is az itt lévők rabmunkájának eredményeként jött létre. A rendkívül jó előadó Buza Péter tiszteletre méltó feltáró munkát végzett, hiszen a hatalom a munkatáborral kapcsolatosan szinte minden dokumentumot megsemmisített, a Somogy Vármegyei Levéltár is csupán két iratot őriz a fenyvesi büntetőtelepről. A túlélőkkel készített múltidéző interjúk és a tőlük összegyűjtött fényképek alapján született meg ez a páratlan, jelentős űrt betöltő kötet, mely az Agrárminisztérium és Balatonfenyves Önkormányzatának támogatásával jelent meg.

A dedikálással zárult találkozó végén a hallgatóság több tagja is felelevenítette családtagjaik hasonló megpróbáltatásait, illetve felidézték az 1949-1954 között Badacsonyban a bazaltbánya területén működött, szögesdróttal körülvett, szigorúan őrzött kényszermunkatábor emlékét is. 70 esztendővel ezelőtt, 1953. augusztus 20-án az átmeneti enyhülés időszakában bezárták a fenyvesi munkatábort, erre is emlékezve szerveződött a lovasi rendezvény. Az előadással egybekötött könyvbemutató előtt és azt követően az érdeklődök megtekinthették a Stefanovszky-ház egy másik helyi programja, a lovasi önismereti és képzőművészeti alkotó foglalkozások keretében készült műveket is.