2023.08.26. 13:00
Pipacstéma több alkotáson a csetényi kastélyban
Csodás órákat töltöttek Simon Mária Veronika, Holló László-díjas festőművész társaságában a Holitscher-kastély és Látogatóközpontban az örömfestés foglalkozásra jelentkezők. A sokszorosan díjazott alkotó képei a világ szinte minden országát bejárták.
Változatok pipacstémára – festőfoglalkozáson ismerkedtek az ecsetkezeléssel a csetényiek Fotó: Csetényi önkormányzat
Témaválasztása széleskörű: portrék, életképek, csendéletek akadnak művei között, meditatív gondolatokat szintén megjelenít. Kiállítóként aktív, mintegy nyolcszáz tárlaton mutatkozott be, ezzel magyar rekorder lett. Emellett 2000-ben megalapította az SMV 2000 Festőtanodát, kurzusain több mint harminc technikát, tizenöt témát tanít. Online festőkurzusaira bárki jelentkezhet.
Szülőfalujának, Cseténynek gyakran vendége. A művész útmutatásai alapján ezúttal pipacsot festettek a résztvevők – tájékoztatta lapunkat Marton Tímea közművelődési munkatárs. Szavaiból kiderült, hogy az örömfestés eredményét egy közös fotón örökítették meg. Mindenki új élményekkel és egy csodás képpel térhetett haza. A kastély méltó helyszíne volt ennek a remek programnak.