Thai nyelven hogy szól a Nemzeti dal?

2023.09.04. 19:00

Nemzetközi kulturális csoport ismerkedett vármegyénkkel

A kultúra ereje című nemzetközi programsorozatban több mint negyven különböző országokból érkezett, kultúrával foglalkozó egyetemi hallgató és oktató ismerkedett a várossal vasárnap. Az esemény lehetőséget kínált rekreációs kultúrcsoportok bemutatkozására, kulturális értékek terjesztésére, együttműködések, baráti kapcsolatok kialakítására. 

Tóth B. Zsuzsa

A kultúra ereje című nemzetközi kulturális programsorozatban nemzeti színű karkötőt is készítettek a résztvevők

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A program szervezője, Bánhidi Miklós egyetemi oktató, a rekreációs világszövetség vezetőségi tagja elmondta, hogy a fiatalok különböző platformokon mutatják meg a világ különböző pontjain, hogy ki milyen adottsággal bír. Az egyetemi programoknak köszönhetően kialakultak nemzetközi kapcsolatai, és jó lehetőséget látott abban, hogy meghívjon vármegyénkbe 42 albán, szlovák, lengyel, thaiföldi, kambodzsai és magyar diákot, tanárt, pszichológust. A kétnapos rendezvénynek már volt előzménye Thaiföldön, Amerikában, Dél-Afrikában és más országokban, előbbi helyszínen a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar is bemutatkozott néhány éve. – A résztvevő országok mindegyikében tartunk a devecserihez hasonló kis rendezvényeket, hogy lehetőséget biztosítsunk a magyar és külföldi fiatalok fellépésére, bemutatkozására. A résztvevők nem profik, de mindannyian jeleskednek saját kultúrájuk valamelyik területén. Például a csoport egyik tagja albán egyetemi oktató, aki táncot tanít – mondta Bánhidi Miklós, akinek a környékről sok tanítványa van. Ők most önkéntesként dolgoznak, de lehetőség szerint tovább viszik a fesztiválokat. A terv szerint legközelebb Lengyelországban, Albániában, Thaiföldön mutatkoznak be a program keretében a résztvevők.  

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Bánhidi Miklós szólt arról is, hogy a költségek nagy részét a helyi képviselő-testületek állják, de jelentős az összefogás a szervezetek és a lakosság részéről is. A településeken önkéntesek és helyi kulturális egyesületek segítenek, valamint sok felajánlás érkezett. Például egy nagymama süteményt készített a vendégeknek, egy somlói borbirtok szintén felajánlással érkezett. A magyarországi kétnapos program első napján Csabrendeken Csík Tamás kézművesnél és családjánál jártak, az ottani telt házas fellépésen rajtuk kívül Szilágyi Franciska népzenész is bemutatkozott. Devecserben a várost is bemutató Kincskereső játékra hívtak mindenkit. A résztvevők megismerkedtek az Eszterházy kastéllyal, a Kastélykönyvtár kiállításaival, a néprajzi gyűjteménnyel, a kastélykertben a Tavaszi szél című népdalt tanulták meg elénekelni és a Nemzeti dal saját nyelvükre lefordított változatát olvasták fel. A Városháza előtt kavicsot festettek, a templom előtt nemzeti színű karkötőt fontak zsinórból, és többen megnézték a templomot, elmondtak ott egy imát. Ebéd után étel- és borkiállítást tekintettek meg, este a művelődési házban egy lengyel fiatal művész alkotásaiból nyílt kiállítás, majd a nemzetközi zene és táncgálán felléptek a helyi óvodások és fúvósok. Az albán vendégek énekkel és tánccal mutatkoztak be, a lengyelországi csoport néptáncokat mutatott be, fellépett a szlovák Kaptza zenekar, a thai Tiff tánccsoport és a kambodzsai résztvevők is táncot lejtettek. Az esti programot divatbemutató is színesítette, a résztvevők saját népviseleteikben vonultak fel a táncház előtt, ahol a DWG zenekar játszott.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában