Alkony helyett gyönyörű naplementét!

2023.10.02. 19:00

Szenior örömtánc az idősek világnapján

Idén márciusban jegyezték be a Dunakeszi székhelyű Red-It Idősbarát Egyesületet, amely országos roadshow-t indított a szenior korosztályban, Gyere, táncolj még! címmel. A veszprémi, Március 15. úti sportcsarnok volt a második helyszín, ráadásul éppen az idősek világnapján, október 1-jén.

Őrsi Ágnes

Örömteli találkozások színhelye volt a csarnok

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Mivel a szenior táncosok kisebb-nagyobb körben ismerik egymást, örömteli találkozások színhelye volt a csarnok; hol itt, hol ott borultak egymás nyakába a régen látott ismerősök. Ami viszont azonnal észrevehető volt, az a viseletek színes kavalkádja; piros, kék, sárga, zöld vagy éppen rózsaszín és fehér pólók váltakoztak, rajtuk a Szenior örömtánc felirat, „Marika örömtáncosa”, „Táncolj Katával”, vagy egyszerűen Levendula klub Sásd felirat lilában, fehér pólókon. Jöttek a vendégek az egész országból, Pécsről, Szegedről, Kecskemétről, Székesfehérvárról, Zalaszentgrótról, Hosszúhetényből. Megyénkből többek között Pápáról, Ajkáról, Balatonfüredről, Sümegről, Tapolcáról, Tótvázsonyból és természetesen Veszprémből is láttunk táncosokat – a Dózsavárosi Baráti Kör hölgyei például a szervezésben is segítettek, és a „küzdőtéren” is végig ott voltak.

Először Németh Judit, a program veszprémi háziasszonya köszöntötte a vendégeket, majd Radvánszki Edit, a Red-It egyesület elnöke vette át a mikrofont. Tőle hallottuk, hogy 27 szenior tánccsoport regisztrált az örömtáncra, csaknem 700 fővel, zömmel hölgyek, de jöttek bátor férfiak is. Edit beszélt az örömtánc és a roadshow céljáról is: ez a mozgásforma segít megelőzni az elmagányosodást, a befelé fordulást; aktivitást, örömet, szeretetközösséget kap, aki egy szenior tánccsoporthoz csatlakozik. Aki társaságba készül, szépen felöltözik, készíti a lelkét is, mert előre örül a találkozásoknak, és nem otthon sopánkodik azon, hogy nem jön az unoka, a gyerek. A tánccal tehát sokat tehetünk magunkért, a családunkért, akik nem fognak aggódni, meg a társadalomért is, mert az az idős ember, aki táncol, később szorul ellátásra. Így lehet az alkonyból gyönyörű naplemente. 

Csik Richárd képviselte az ünnepélyes megnyitón az önkormányzatot és Ovádi Péter országgyűlési képviselő volt a másik férfi, akit a dobogón láthattunk. Nagy tapsot kapott, amikor szeretettel köszöntötte a táncos lábú „fiatalokat”. Elmondta, Veszprém azért is érdemelte ki az Európa Kulturális Fővárosa címet, mert lakossága minden korosztályban aktív, erre utal a nyugdíjasklubok nagy száma is. Sz. Csordás Éva Váci Mihály Valami nincs sehol című versével és saját kedves szavaival köszöntötte a vendégeket, majd a parketten kezdetét vette a blokktánc tanítása. A megjelent csoportok oktatói vezényelték a sok-sok embert, akiket nézni is öröm volt, amint ekkora tömegben charlestont, rumbát, szambát vagy éppen körtáncot jártak könnyedén, mosolyogva, örömmel. Nézzék meg a fotókat, érdemes! 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában