Utazás a végtelenbe

 Családtagok, rokonok, barátok és közeli, távoli ismerősök mennek el szinte egyik napról a másikra. Nem válogat a sors, a hírességek éppúgy búcsút mondanak a földi létnek, mint a hétköznapok malmaiban őrlődők. Közöttük találom azokat is, akikkel hajdan paroláztam, de aztán indokoltan vagy indokolatlanul hátat fordítottak, és hosszú éveken, évtizedeken át konokul magukban hordozták haragjukat, megbántottságukat. Békétlenül szálltak sírba. Pislákoló mécses őrzi emléküket: arcukat, szavaikat, tetteiket.

Szerencsés vagyok abban a tekintetben, hogy nekem az irodalom segít gyászolni; írók, költők bölcs halálgondolatai átbillentenek a novemberi temetőjárások borúsabb óráin. Ezért is döbbenek meg, amikor az olvasottságbeli hiányokat tapasztalom. Nem kell ahhoz magas iskolát végezni, hogy egy televíziós, szerény színvonalú műveltségi próbatételen valaki helyesen válaszoljon arra, hogy ki írta a Hajnali részegség és A közelítő tél című verseket, vagy azt, hogy Janus Pannonius milyen nyelven rótta sorait a 15. században. Elképzelem, ahogy lázasan megy a keresés az okostelefonon, míg előkerül a megfejtés. Tulajdonképpen nem szégyen ez, sőt tiszteletre méltó az akarás, a pontos felelet megéri a fáradságot. 

A műveltség „betakarítása” persze nem automatizmus, a technika eligazít, de nem tölt fel tartalommal bennünket. Ehhez nélkülözhetetlenek a könyvek, illetve az azokat ajánló tanárok, jó szándékú társak. Nemegyszer továbbadtam azt az ötven kötetcímet, melyet viszonylag fiatalon egy középiskolai magyartanártól kaptam, amikor jártasságomat, illetve annak réseit, foltjait mérte fel. Ez a lista aztán bővült, közéjük „keveredtek” olyan művek is, melyek enyhítik a sírkövekre vetett pillantások fájdalmas vetületeit. A tíz éve elhunyt Álvaro Mutis kolumbiai író, költő a Maqroll, az árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai című regénysorozatában írja: „A halál nem a szívünknek kedves lényeket semmisíti meg – ők az életünk. A halál az emléküket viszi el; a kép lassan elhomályosul, olvadni kezd, aztán elvész mindörökre.” Korántsem a sírra tett koszorúk, virágok és mécsesek nagysága, értéke a mérvadó részvétünkben. Nem többek látszatoknál. A spanyol író, Ray Loriga úgy véli, hogy „A halál olyan, mintha fent maradnál a vonaton, miután már elhagytad a megállót, ahol le kellett volna szállnod”. Halottaink a végtelenbe utaznak.