Szavalóverseny

2023.11.15. 09:00

Arany fokozatot szerzett a pápai diák

Általános és középiskolások számára rendezte meg a Padányi Katolikus Iskola hagyományos, főegyházmegyei Márton-napi szavalóversenyét. A megmérettetésen a pápai Tarczy Lajos Általános Iskola 6. e osztályos tanulója, Szakács Panka arany minősítést szerzett.

Haraszti Gábor

Szakács Panka (képünkön) a díjak mellett külön dicséretet is kapott Fotó: Iskola

A versennyel a kétszáz éve született Petőfi Sándor és Madách Imre emléke előtt is tisztelegtek a szervezők és a résztvevők. Panka kategóriájában a legfiatalabb induló volt, egyedüli hatodikos a 6-8. osztályosok csoportjában. Az első részben, a kötelezően kiadott művek között Petőfi Sándor János vitézéből nagy átéléssel adta elő a megható részletet, Jancsi és Iluska búcsúját. A szünet után a XX-XXI. századi magyar költeményekből szabadon választott versek következtek, ahol Panka Szalai Zsolt kortárs költő Madártej című melankolikus hangulatú költeményét tolmácsolta. A 6-8. osztályosoknál Kőrösi Csaba, a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt a zsűri elnöke, aki megdicsérte Panka tehetségét, kellemes hangját, szép, tiszta beszédét. Kiváló szereplését a zsűri arany fokozattal jutalmazta, valamint meghívták a színházba, hogy felvételt készítsenek előadásáról. A pápai diák felkészítője Tóthné Bogdán Zita volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában