2023.11.05. 19:00
Cseh Tamásra emlékeztek Balatonfüreden
Cseh Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, énekes, színész, előadóművész idén lenne nyolcvanéves. Ebből az alkalomból a művészre emlékeztek Balatonfüreden november 4-én, szombaton; a rendezvényt Cserép László vezetésével a Szőcs Géza Irodalmi Szalon képviselői szervezték.

Fotó: Nagy Lajos
Cserép László köszöntője után főhajtással tisztelegtek a megjelentek Cseh Tamás emlékfájánál, amit Bereményi Géza, a nemzet művésze, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező ültetett 2009 novemberében a Tagore sétányon. Az emlékhelyen egy-egy szál fehér rózsát helyezett el mások mellett Hári Lenke alpolgármester, Cserép László, Szántó Tamás, a Hamvas Béla Asztaltársaság elnöke, valamint Másik János zeneszerző, énekes és Jász Attila költő.
Cseh Tamásra emlékeztek Balatonfüreden
Fotók: Nagy LajosA program a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban folytatódott, ahol a művészre Másik János zeneszerző, énekes és Jász Attila költő emlékezett. A beszélgetés közben Másik János a Cseh Tamással közösen írt dalokat és saját szerzeményeit is elénekelte.