Felhívás olvasóinknak

2023.12.20. 16:00

Kedvenc régi karácsonyi díszeink: A szent család képe a fenyőfán

Elő az örökölt gömbökkel! – így bíztatjuk olvasóinkat, akiktől régi kedvenc karácsonyi díszeik fotóit várjuk. Szoros értelemben véve nem dísz, amit ezúttal kaptunk, de ilyen is hagyományosan sok helyen a fenyőre kerül és olvasónk családjának kedves ez a régi, betlehemi jelenetet ábrázoló szentkép.

Rimányi Zita
Több évtizede díszíti a család karácsonyfáját
Forrás: olvasó

"Nagymamám fiatal lány korában kapta, az 1920-as években, pontosan nem tudjuk honnan és kitől. Az idők során kissé megkopott, gyűrődések, beszakadások keletkeztek rajta, melyek a mai napig láthatók. Ezért mintegy negyven évvel ezelőtt kisebb restauráláson esett át, vastag kartonpapírra lett ragasztva. Már gyermekkoromban is minden karácsonykor a fát díszítette és ez a mai napig így van, csaknem ötven esztendeje. Felidézi a régi karácsonyok meghitt hangulatát és emlékeztet a nagymamára" – írta lapunknak Fenes Katalin Veszprémből.

Tükrös felületű üveggömböket, kézzel festett, akasztós fafigurákat nézegethettek a mai felnőttek gyerekkorukban a karácsonyfákon, adventkor a lakásban. Érdemes a régi díszeket elővenni. Egyedi formájúak, mintázatúak és a környezetvédelmet szolgálják, ha újra és újra használjuk ezeket. Nem muszáj újakat venni, a többit meg kidobni. Előkereshetjük a gomba, a toboz és a jégcsap alakút. Ezek a retró és antik tárgyak manapság keresettek, no meg a nosztalgia hatása sem lebecsülendő. Az igényes kidolgozás mellett még ott vannak a családi események, amikre emlékeztetnek.                                  

A régi időket idéző adventi és karácsonyfadíszek olykor kevésbé szépek, mégis kedvencekké váltak. Legnagyobb értékük, hogy kinek-kinek története fűződik hozzájuk. Elő a nagyiktól örökölt gömböket!  Olvasóink saját retró és antik karácsonyfadíszeik fotóit – esetleg a hozzájuk fűződő történeteikkel együtt – elküldhetik szerkesztőségünknek a [email protected] e-mail-címre. A képeket szeretnénk megjelentetni lapunkban, hogy együtt emlékezhessünk egykori hangulatokra, ezért kérjük, hogy írják bele levelükbe, ehhez hozzájárulnak, a nevüket és a településüket szintén, azt, hogy ki küldte a fotót és honnan. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában