Ahol a kultúra kezdődik

Az sem igazán megnyugtató, ha csupa dicséretet küldenek, akkor a szerző valamit elrontott, valami releváns dolgot, jelenséget nem vett észre, elsiklott felette. A bírálat, ha nem okoskodás és semmitmondó tudálékosság, eddig nekem hasznomra vált. Persze a telefonálók és a közösségi oldalra írók egy része figyelmen kívül hagyja, hogy a jegyzet totál szubjektív műfaj, egyéni aspektus tükröződik a sorokban. Az én „zargatóm” V. F., a Svájcból hazatelepült, 83 éves nyomdamérnök, aki a balatoni nyaralójából lövi ki rám a nyilait. Azért tett szemrehányást, mert az elmúlt héten egyetlenegy szóval sem említettem a kultúra napját ezeken a hasábokon. Hogyhogy nem indított meg a Himnusz keletkezésének jubileuma? Magyarázkodtam, ilyesmiről szó sincs, bár Kölcseyvel nem vagyok kibékülve, mert annak idején sárba döngölte a Somogyban gazdálkodó Berzsenyi Dániel költészetét. A főváros–vidék ellentét nem új keletű, és ezen a „jó” magyar mentalitáson manapság sem fog az idő. Nemrégen egy pannóniai költő panaszkodott, hogy az amúgy támogatásért kuncsorgó pesti, irodalmi kiadvány szerkesztősége válaszra sem méltatja.

V. F. Paul Newmant, a világhírű amerikai színészt idézte: „Ha nincsenek ellenségeid, akkor nem is vagy igazi egyéniség.” Erősködtem: minden alkalommal az emberi kulturáltság negatív-pozitív megnyilvánulásairól filozofálgatok, és olykor az ő véleményét az írásaimba applikálom. Ő most azt akarja hallani tőlem, hogy szerintem hol kezdődik a kultúra a derengő 21. században. Ódzkodtam a fejtegetéstől. Mire mennék vele? V. F. élete javát más társadalmi közegben töltötte. A kultúra számomra a rendet jelenti. Egy latin közmondással csitítottam öreg barátomat: Teremtsd meg a rendet, és a rend megőriz téged. A rend aztán egyenlő az értelemmel. S az értelemben rejtőzik az igény a kultúrára. A környezetemben élő három-négy, egyáltalán nem vastag pénztárcájú nyugdíjas hölgy bölcsen elkerüli, kivédi életünk anomáliáit; nem siránkoznak, nem gyötrik magukat mások gyarlóságain, nem emésztik magukat a korral járó napi gondokon, piti harcokon, helyette színházba, hangversenyre és filmklubba járnak. Az előadások, alkotások euforikus élménye napokon át kíséri őket. Időnként pedig cserélgetik a bérleteiket és az éppen olvasott könyveket. V. F. elégedetten bólogatott. Elismerte, talán az ilyen és ehhez hasonló élethelyzetek adják és jelentik az emberi kultúra egyik, ha nem éppen alapvető szegmensét.