Mézgáék újabb kalandjai a Veszprémi Petőfi Színházban (képgaléria)

Attól, hogy műfajilag zenés mesejáték a Szárnyal a kedv!, talán nem túlzás azt állítani, hogy az bizonyos értelemben a Boldogság évadának eddigi legnagyobb próbatétele a Veszprémi Petőfi Színház alkotói gárdájának. Egyrészt, mert az előadásnak meg kell valahogy oldania, hogy a mai gyerekeknek, fiataloknak, illetve az ő harmincas, kora negyvenes szüleiknek is átjöjjenek a legendás rajzfilmsorozat poénjai. Ennél is keményebb dió, hogy a Mézga családon felnőtt nemzedék az elvárások tekintetében nyilvánvalóan igen magasra teszi a lécet.

Mindebből halvány eredményt szülő, megfelelési kényszertől hajtott erőlködés is kijöhetett volna. Ugyan miként is lehetne egy mai gyereket az előadás időtartamára egy fél évszázaddal ezelőtti miliőbe áthelyezni? Vagy éppen szemléltetni nekik a rajzfilm első sugárzása idején létező, mára kiveszett tipikus, kispolgári karaktereket? Kellerné Egresi Zsuzsanna kreatív menedzser, igazgatóhelyettes és Oberfrank Pál igazgató, egyben a darab rendezőjének szövegkönyve szerencsére nem megy bele a nagy eséllyel kudarcra ítélt kísérletbe. Inkább kiemelték a figurákat a „fridzsiderszocializmus” kontextusából, és az örök emberi tulajdonságokkal vértezték fel őket. Így azonnal ismerősek mindenkinek. Ami pedig a 30. századból az Ökörcsiny utcai kétszoba-összkomfortba teleportált műszaki csodákat illet, azokat ma már egy óvodás is megmosolyogja. Ezt az anakronizmust is sikerült bravúrosan kicselezni.

A Robotdirektornak (Gaál Attila Csaba) már a kissé formabontó megjelenésekor robban a humorbomba. A folytatás egyenesen fergeteges. Természetesen a Mézga család tagjai is hozzák a formájukat. Paula pont olyan zsémbes, kicsit butácskán tudálékos, máskor tenyérbemászóan „élelmes”, mint anno. Jellegzetes frizurája, fehér galléros, rózsaszín ruhája-cipője okán szakasztott olyan is lehetne, mintha a filmszalagról lépett volna le, ám itt sokkal többről van szó, mert az alakot átszűri magán Módri Györgyi, élővé, hús-vérré téve azt. A Mézga Gézát alakító Kőrösi Csabának úgyszintén nehéz feladat jutott, amelyet a tőle megszokott zsenialitással oldott meg. Alaposan megdolgoztatja a mimikai és a rekeszizmokat, az biztos. Gesztusai, vicces arcjátéka jóvoltából akkor is, amikor épp nem csinál semmit, csak MZ/X, azaz „Köbüki” (Máté P. Gábor) jelentkezését várja a házilag eszkábált miskulancián keresztül. A nagyon szeplős Kriszta (Hirsch Laura) most is kamaszosan pimasz. Állandóan Aladárt (Győry Zsombor/Tar Benedek) ugratja-hergeli, aki naná, hogy nem marad adósa. Utóbbinak legalább ott van a menedéket jelentő csodakuckója és a fantáziája, no meg Blöki (Keller Márton). Sokszor jószerivel a jámbor, hűséges kutyus a környezetében az egyetlen nem idegesítő élőlény, főleg, amikor az amúgy se piskóta otthonban megjelenik – olykor nem teljesen önszántából – Máris szomszéd (Cservenák Vilmos).

A kitűnő rendezésen és a rendkívül nívós színészi játékon túl a Szárnyal a kedv! nagy erőssége a Libor Katalin tervezte, nosztalgiát ébresztő, ugyanakkor a legmodernebb színpadtechnikai vívmányokat is felhasználó díszlete. Kárpáti Enikő jelmezei egyszerűen zseniálisak, azok közül is kiemelve a Robotot (Rozsos Gergő/Nagy Hunor) és pláne a Robotdirektort. Blöki kutya hacukája se kutya.

Higgye el hát kicsi és nagy, hogy valóságos áldás ez a szűk egy órácska. Többet ér, mint bármilyen polcról levehető ajándék vagy hangulatjavító csodaszer.