Történelem és túrázás

2024.04.28. 12:00

A királyi udvarház vendégei lehettünk, bakonyi túraúton a középkorba érkeztünk (képgaléria, videó)

Bakonyi túrautat bejárva a középkorba érkeztünk meg szombaton Zircen, ugyanis a történelmet és a kirándulást kapcsolták össze a 4 program a 40 éves városnak című eseménysorozat első rendezvényén, ami ajándék a kerek születésnapját ünneplő Zirc lakosainak. Így a középkori királyi udvarház élete elevenedett meg többek közt pajzsfestéssel, udvarhölgyre illő fejdísz készítésével, kódexfűzéssel, lovagi tanodával.

Rimányi Zita

Az Úr segedelmével uralkodó I. András felszólít ifjakat és véneket, hogy felkerekedvén alaposan nézzenek körül és adjanak számot erdeinek, vadjainak állapotáról – ez volt a zirci esemény kerettörténete és bizony sok diák, családok járták be az egykori királyi vadászterület túraútvonalait. A játékos feladatokkal tarkított kirándulás után a királyi udvarházzá alakított Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban, kertjében pihenhettek meg, akárcsak egykor Árpád-házi királyaink. 
Ugyan a korhű viseletet öltő herceg előtt kellett számot adniuk a próbák teljesítéséről a túrákra, a feladatokra jelentkezőknek, utána mulatság várta őket. Többek közt a Hollóének Hungarica Régizene Együttes koncertje és íjászat, továbbá a Himfy Bandérium bemutatói. Csapatuk a hagyományőrző, sportos, a cseszneki várhoz kötődő kihívásairól már ismert a környéken, hamarosan podcast-interjúban is ismertetjük, miért tartják fontosnak az apródok, a hírvivők, az udvarhölgyek, a lovagok életének felelevenítését, bemutatását, és mindezt hogyan valósítják meg. 

Az egykori zirci királyi udvarház hangulatát megelevenítve vendégelték meg a Bakonyban a mai lovagokat, várkisasszonyokat, udvarhölgyeket
Az egykori zirci királyi udvarház hangulatát megelevenítve vendégelték meg a Bakonyban a mai lovagokat, várkisasszonyokat, udvarhölgyeket
Fotó: Rimányi Zita/Napló


A „Zirc Kultúrájáért” Alapítvány volt a főszervező a középkori hangulat megelevenítésekor, de igazából széles körű összefogás révén, civil szervezetek, önkéntesek közreműködésével valósult meg a Szent György-napi barangoló elnevezésű rendezvény, ami része a 4 program a 40 éves városnak sorozatnak. Ez az egyik, ami leginkább jellemzi Zircet, az, ahogyan együttműködnek a helyiek a közös eseményeken, és ezt szeretnék leginkább megőrizni. 

Zirc40 – A 4 program a 40 éves városnak sorozat első eseményén Zirc két jellegzetességére alapoztak, a csodás természeti környezetre és a különleges történelmi múltra
Zirc40 – A 4 program a 40 éves városnak sorozat első eseményén Zirc két jellegzetességére alapoztak, a csodás természeti környezetre és a különleges történelmi múltra
Fotó: Rimányi Zita/Napló


Encz Ilona szervezőként lapunknak elmondta, hogy az előkészítés során azon gondolkodtak, a születésnapos várost mi jellemzi leginkább, mi adja a lényegét. Egyrészt a természeti környezete, ami egy csoda és szintén különleges történelmi múltja. Ezeket összekötötték, ez adta első eseményük alapját, a következőkön a néphagyományok, a helyi értékek kerülnek fókuszba, nemcsak a városismeret, hanem a helyi civilek, alkotók és vendégeik bemutatkozása, a Bakony és Zirc ihlette alkotások bemutatása. Ez már a jelent és a jövőt is érzékelteti.

Élővé tehető a történelem saját fejdísz készítésével is, kicsiknek, nagyoknak. Zircen kézműves foglalkozások is várták a Szent György-napi barangolóra érkezőket
Élővé tehető a történelem saját fejdísz készítésével is, kicsiknek, nagyoknak. Zircen kézműves foglalkozások is várták a Szent György-napi barangolóra érkezőket
Fotó: Rimányi Zita/Napló


Faültetést, időkapszula elhelyezését tervezik, decemberben pedig a szeretet, az egymásra figyelés sokféle módját, kifejeződését hangsúlyozzák majd, ami a lelki kiteljesedését jelenti a várossá válás ünneplésének.

Akik az I. András korát megidéző kerettörténetbe illesztett feladatokat teljesítették, azokat mulatság várta. Műsort adott a Hollóének Hungarica
Akik az I. András korát megidéző kerettörténetbe illesztett feladatokat teljesítették, azokat mulatság várta. Műsort adott a Hollóének Hungarica
Fotó: Rimányi Zita


A Szent György-napi barangoló elnevezésű rendezvény több elemének ötletadója volt Litter Beáta. Közreműködtek a szervezésben többek közt a következő szervezetek: Andante Sport, Oktatási és Kulturális Egyesület, Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület, Erdélyi Baráti Kör, Zirci Városi Vegyeskórus, Magyar Vadért és Vadászati Kultúráért Alapítvány, a helyi cserkészek.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában