Egy tabudöntögető produkció műhelytitkai

A Petőfi NézőPontban tartott közönségtalálkozót – amelyen az alkotók közül a főszereplő Juliát, a híres színésznőt alakító Nagyváradi Erzsébet, a rákkal már régebb óta küzdő Adéle szerepét játszó Módri Györgyi, a dr. Katz főorvos bőrébe bújó Cservenák Vilmos, valamint Tasnádi Csaba Jászai Mari-díjas rendező vett részt – felvezetve a színház igazgatóhelyettese, Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, hogy az izraeli kortárs szerző, Anat Gov műve olyasmit feszeget, amely jelen van a mindennapjainkban, és így vagy úgy a legtöbbek életében is, csak eltoljuk azt magunktól. Tabuként kezeljük a témát, menekülünk tőle, abba az illúzióba kergetve magunkat, hogy nincs is.

Csak nagyon kell vigyázni, hogy miként nyúlunk, tehetünk hozzá, mert a hatásvadász riogatás – amellyel nap mint nap találkozhatunk –, az „arcba tolás” nem vezet eredményre. Tasnádi Csaba rendező számára tehát már csak ezért is fel volt adva a lecke, nem beszélve arról, hogy a mű – ahogyan ő fogalmaz – lényegében egy rákellenes programbeszéd. Ez persze nem csoda, mivel a szerzőnő, az izraeli Anat Gov maga is ezzel a betegséggel küzdött, amellyel szemben 2012-ben sajnos el is vesztette a harcot.

A rendező és az általa instruált színészek dolgát megnehezítette az is, hogy személyesen – szerencsére – közvetlenül egyikük sem érintett a kórban, eleddig még nem kerültek olyan helyzetbe, hogy eléjük tették volna a könyörtelen verdiktet tartalmazó diagnózist. Mindehhez jött még, hogy a forgatókönyvíróként sikeres Anat Gov nem volt gyakorlott színpadi szerző. A szöveg és a karakterek ettől még remekül megírtak, és azokhoz nem is kellett drasztikusan „hozzányúlni”, viszont a héten, április 12-én, pénteken bemutatandó előadásból kikerültek az eredeti műben szereplő táncos jelenetek, amelyekkel az író nyilván a statikus jelleget – hiszen egy onkológiai osztály járóbeteg-ellátásán vagyunk, ahol a kemoterápiának alávetett főszereplők mozdulatlan testhelyzetben vannak – kívánta oldani. Ebből az is következik, hogy a veszprémi Happy Ending színművészeinek még bőségesebben szükséges meríteniük a mesterség eszköztárából, illetve még mélyebbre kell hatolniuk saját magukba, esetleges szorongásaikba, félelmeikbe, felidézve azokat a fájó emlékeket, amelyek a családtagok, munkatársak, barátok elvesztése nyomán maradtak bennük. Az az igen komoly feladat áll előttük, hogy hitelesen érzékeltessék a négy nőbeteg, azaz Julia, Adéle, Mary (Palásthy Bea) és Emuna (Taba Lucia Dorottya) egymástól alapvetően eltérő sorsát és viszonyulását a betegséghez. (A rendező megváltoztatta az Izraelben játszódó darabban szereplő, jellegzetes zsidó női neveket azért, hogy ily módon is egyetemesebbé tegye az élethelyzetet és a mű üzenetét.) 

Nagyváradi Erzsébet maga is nagy próbatételnek tartja a színésznő szerepét, akire valósággal rárúgja az ajtót a tény, hogy végső, negyedik stádiumos rákja van. Julia nem akarja vállalni a kezeléseket, dr. Katz főorvos viszont arra esküdött fel, hogy elmenjen a végsőkig, akkor is, ha szinte már a remény utolsó szikrája is kihunyt. De – jóakarat ide vagy oda – lehet ilyesmit kikényszeríteni? A Módri Györgyi alakította, a rákkal, valamint a kezelések mellékhatásaival évek óta viaskodó Adéle humorral próbálja átvészelni, hogy családjára, gyerekeire – talán múltbéli mulasztásai miatt – nem számíthat. De valahonnan, valamiképpen mindenki erőt merít magának. Hogy miből, az kiderül majd a rendkívül izgalmasnak tűnő előadásból, amely az alkotók reményei szerint nem félelmeket gerjeszt, hanem éppen ellenkezőleg: a félelem feloldását hozza el, egyszersmind erősíti a megküzdés, a szembenézés képességét. Mindemellett pedig még hosszú ideig termékeny beszélgetések, előrevivő viták tárgya lesz. Végül, de nem utolsósorban: a színház szorosan együttműködött a Csolnoky Ferenc Kórházban működő Közép-dunántúli Regionális Onkológiai Központ orvosaival és más szakembereivel, biztosítandó a szakmai hitelességet.

Mindezek alapján talán megelőlegezhetjük: az évad, sőt az utóbbi évek egyik legizgalmasabb bemutatójára számíthatunk.