Peches vereség után kellene felállniuk

2021.11.23. 21:59

Az FC Ajka két idegenbeli meccset játszik a héten

Hihetetlenül balszerencsés mérkőzésen van túl az FC Ajka, amely vasárnap hazai pályán kikapott a Soroksártól. A csapat nem akármilyen körülmények között maradt alul, érthető, hogy nehéz megemészteni a vereséget, de ma ismét fordulót rendeznek az NB II.-ben.

Horváth Gábor

Kis Károly vezetőedző (középen) érthetően volt mérges és csalódott

Kis Károly vezetőedző (középen) érthetően volt mérges és csalódott

A 73. percben lecsúszott egy beadás, amely így olyan ívet kapott, hogy Horváth Dániel kapusnak nem volt esélye elérni, a hosszú oldalon érkező Lovrencsics Balázs közelről kotorta hálóba a labdát: FC Ajka-Soroksár 1-1.

Bánkódhattak a hazaiak, hiszen balszerencsés gólt kaptak egy olyan mérkőzésen, amelyen abszolút fölényben játszottak. A Veszprém megyei együttes a 39. percben szerzett vezetést és a folytatásban számos kecsegtető akciót vezetett. Nem sikerült megrúgni a második találatot, az ellenfél – amely kis túlzással alig jött át a félpályán, legalábbis kapura teljesen veszélytelen volt – pedig második helyzetét gólra váltotta.

Egy pont sovány eredmény egy ilyen találkozón – gondolhatták a szurkolók, és ha tudták volna, hogy ezen a bajnokin egyetlenegyet sem szerez csapatuk!

A Soroksár ugyanis a ráadás utolsó percében ismét betalált, mondhatni, még viccesebb körülmények között, csak a hazaiak közül senkinek sem volt kedve nevetni. Az egykori FC Ajka-játékos Lőrinczy szabadrúgása után a labda először gellert kapott a sorfalon, majd a kapufáról kifelé vágódva épp Kovác Alan elé pattant. Remekül jött fejre, nem volt nehéz a hálóba bólintania a soroksári futballistának. A vendégek két üres kapus gólt értek el, úgy, hogy összesen volt három helyzetük a találkozón. Nem csoda, hogy Kis Károly vezetőedző keserűen nyilatkozott a találkozót követően. A szakember két büntető elmaradását reklamálta, de a játékvezetés kritikáját bővebben nem fejtette ki, mondván, hosszú eltiltás várna rá, ha ezt megtenné. Való igaz, Barna Gábor bíró nem igazán tudta kézben tartani a mérkőzést, nemcsak az elfogultabb szurkolók lepődtek meg jó néhány bírói ítéleten.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Gaál Bálint megmozdulása is szabálytalannak tűnt az ajkai találat előtt, de összességében a hazai csapat több hibát volt kénytelen elszenvedni.

Azért is bosszantó a vereség, mert az FC Ajka hármas sikerszériát építhetett volna, most viszont vesztes meccs után kell felállnia. Ezen a héten két fordulót is rendeznek a labdarúgó NB II.-ben.

A Veszprém megyeiek ma (18.00) a Budafok otthonába látogatnak, vasárnap (17.00) pedig a Diósgyőri VTK vendégei lesznek. Kemény sorozat áll tehát előttük. Mindkét csapat NB I.-es volt az előző szezonban. A budafokiaknak nem megy mostanság, régen nyertek meccset, az előző két körben egyaránt döntetlent játszottak, jelenleg 15. az egyébként jó erőkből álló alakulat. A DVTK a legjobb formában lévő együttes a mezőnyben, a miskolciak sorozatban öt sikert arattak és feljöttek a tabella második helyére. Az FC Ajka a kilencedik pozícióból várja a mai játéknapot.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget