Egy világbajnoki cím receptje: férfias játék és belső béke

Nincsenek véletlenek. Nyolcas mezszámot viselt a Svájcban rendezett lábtenisz világbajnokságon és meg is nyerte nyolcadik egyéni világbajnoki aranyérmét Lepsényi Boglárka. A veszprémi származású kiválóság másfél évtizede uralja a sportágat, 2008-ban lett először egyéni vb-győztes és azóta nem tudják letaszítani a trónról.

A lábtenisz nemcsak kiváló technikai felkészültséget igényel, hanem taktikai tudást is, illetve a kiemelkedő eredményekhez rendkívül komoly mentális erő szükséges. Lepsényi Boglárka mindegyik téren nagyon erős és rutinos versenyző, de talán utóbbi az, ami kiemeli a mezőnyből, amelyben a nála jóval fiatalabbakat is lepipálja.

A svájci világbajnokságon egyéni kategóriában szereplő Lepsényi Boglárka a csoportkör nyitányán iraki ellenfelét győzte le magabiztosan 2-0-ra (11-2, 11-6), majd következett egy román rivális.

- Ő hasonló játékstílust játszik, mint én. Igazából az egyetlen a mezőnyben rajtam kívül, aki ezt a férfiasabbnak mondható, dropos, támadóbb szellemet képviseli. Az első szettben simán tudtam nyerni, de a második szettben valahogy kiengedtem, neki pedig sikerült jobban fogadnia a szerváimat és a támadásai sikeresebbek voltak. Voltak hibáim is, így elvesztettem a második szettet. A döntő játszmában viszont újra nekem sikerült felülkerekedni, így háromszettes mérkőzésen ugyan, de győzelmet arattam – emlékezett vissza a magyar játékos a 11:3, 7:11; 11:3-as eredményt hozó találkozóra.

A folytatásban a csoport elsőség volt a tét, Lepsényi Boglárka egy hazai versenyzővel küzdött meg ezért. A svájci hölggyel vívta a 2017-es és a 2019-es vb-döntőt is, így nem voltak ismeretlenek egymásnak a felek. - Nagyon sokat fejlődött azóta, és hazai közönség előtt játszott, lehetett érezni, hogy igazán felkészült volt az idei vb-re. Az első szettben nagyon erősen kezdett, pontosan játszotta a széleket, vesztettem, innen kellett felállnom és fordítanom, hogy csoportelső lehessek. A második szettben jól kezdtem, ő pedig sokat hibázott, az etap végére szoros lett az állás, de sikerült nyernem. A döntő is nagyon nagy csata volt, melynek végén én kerülhettem ki győztesen, tartva az alapjátékomat, hogy minél közelebb kerüljek mindig a hálóhoz, így nagyobb lehetőségem legyen pontot ütni.

A magyar induló ezzel közvetlenül az elődöntőbe jutott, és várta ellenfelét, amely az a román versenyző lett, akivel már a csoportban is összecsapott. Lepsényi most sem adott esélyt, magabiztos teljesítménnyel (11-7, 11-9) került fináléba.

Az utolsó mérkőzésen megismétlődött az előző vb-döntő, Lepsényi Boglárka és a cseh Aneta Fojtikova között dőlt el a cím sorsa.

- Ellenfelem nagyon szeretett volna már vb-t nyerni, ő egy remek játékosnak számít a cseh mezőnyben, amiről tudni kell, hogy nagyon bő és erős. Az első szettben jobban tudtam támadni, hatékonyan szerváltam és sikerült nyernem. A folytatásban már nem tudtam elég jól meglőni a szervákat, ezt pedig ellenfelem kihasználta, egyenlített és döntő szett következett. Ebben aztán ő hibázott többet, én pedig visszataláltam saját támadójátékomhoz.

Lepsényi Boglárka 46 évesen védte meg világbajnoki címét, aminek az értékét növeli, hogy sérülések, egészségügyi problémák hátráltatták felkészülését, játékát.

- Sokan azt mondják, hogy olyan vagyok, mint egy gép. Mintha nem lennének érzelmeim, pedig vannak, csak nem ragadok azokba bele, nem kezdem el magam ostorozni egy-egy hibát, problémát követően. Nem rágódom, őrlődöm a körülményeken sem, hiszen ezekkel nem vagyok előrébb. Valójában önmagamat győzőm le egy-egy sikernél, túlnövök saját gyengeségeimen és korlátaimon.

A lábtenisz-klasszis pályafutását tekintve nemcsak a nyolcadik világbajnoki arany a kiemelkedő, az is érdekes, ahogyan ezt a dicsőséget ő kezeli. - Nekem nincsenek szélsőséges érzelmeim, kitörő öröm, vagy nagyon mély bánat. Valahogy úgy tudom megfogalmazni, hogy finom, folyamatosan jelen lévő örömöt érzek, ami abból fakad, hogy belső békében vagyok és szeretettből tudok játszani.

Különleges az is, hogyan Lepsényi Boglárka sportkarrierje indult. Általános iskolában, Kiss Lajos (ma Simonyi), kézilabdázott, mert akkor még nem gondolta, hogy lányok is focizhatnak. Pedig már akkor nagyon tetszett neki a sportág és egészen kis kora óta a labda, a labdázás volt a mindene. Miután abbahagyta a kézilabdát, lehetősége adódott futballozni, veszprémi női kispályás csapathoz csatlakozott. A lábteniszhez kis földrajzi kitérővel érkezett, édesapját látogatta meg és Esztergomban találkozott először ezzel a sportággal, egy betonos teniszpályán láttak fiúkat játszani. Édesapjával és két testvérével ők is kipróbálták, ami olyan jól sikerült, hogy a másik pályáról átszóltak: „ti ezt versenyszerűen űzitek?”. - Mi nagyot néztünk, és mondtuk, hogy nem, hiszen azt sem tudjuk pontosan mi ez. Ezután kaptunk videókazettát az 1994-es vb-ről és teljesen elvarázsolódtunk, beleszerettünk a sportágba.

Nem sokkal később már versenyeztek fiatalabb húgával, Katival. Romániában szerepeltek először nemzetközi megmérettetésen, ami nagy dolognak számított, de sokat játszottak a Balatonnál is.

- Katival annyira elszántak voltunk, hogy elindultunk férfi versenyeken és így tudtunk nagyot fejlődni. Eleinte nagyon furcsán néztek az ellenfelek. Hasonló volt a helyzet korábban a strandokon, Fövenyesen játszottunk sokat, pedig először nem nagyon akartak minket pályára engedni. Mi ott szobroztunk, kitartóan álltunk és kérdezgettük, hogy játszhatunk-e, de nem vettek minket komolyan, kinevettek, vagy azt mondták, persze majd később, valamikor. Előbb utóbb aztán sorra kerültünk, nem volt más ellenfél, és megszánt minket két fiú: gyertek lányok, játszunk egyet! Megvertük őket, és onnantól kezdve más szemmel néztek ránk.

Lepsényi Boglárkáék még a veszprémi kézilabdázók ellen is pályára léptek Balatonalmádiban. - Nagy élmény volt, a kézisek pedig kifejezetten ügyesek lábteniszben. Emlékeszem, Fazekas Nándinak például hajlékonysága miatt is remekül mentek a leütések, de gyakran volt ott az Éles Józsi, a Zsigmond Gyuri, Csoknyai István.

Élvezetes a lábtenisz hobbiváltozata, de mint versenysport már egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek kinéz, rengeteg munkát, gyakorlást, odafigyelést igényel. Ezért is jár a kalapemelés a nyolc világbajnoki címért, Lepsényi Boglárka pályafutása ráadásul itt még nem zárult le. Szeretne fejlődni és vannak tervei, céljai. A svájci világbajnokság végén megkérdezték tőle, hogy két év múlva kilences lesz-e a mezszáma és négy év múlva felveszi-e a tízest, és őt azt felelte: igen. Hiszen véletlenek nincsenek.