Májerné Szíjártó Adél megkapta a "Herend kultúrájáért" kitüntetést

Harangszó és madárcsicsergés közben két, reszkető fejű nénike megy át a színen, leülnek. Hölgyek érkeznek, csoportokban korzóznak elegánsan, zsirardi kalapban, kesztyűben. Megtelik a színpad, táncolni kezdenek. Megint érkezik valaki, sárga miniszoknyában, rövid ujjú sárga pólóban. Ettől kezdve ő az előtáncos; csacsacsa, twist, tangó.

A csoport reagál, a betegnek, öregnek látszó nénik is eldobják a botot, és a Hotel Mentol zenéjére mindenki rockyt táncol, majd egy revü következik. A műsor címe: „Nem csak a húszéveseké a világ", akik előadták, a herendi Viktória Táncegyesület tizenhárom fős csoportja, a Kavinton, amiről azt is elárulják a „lányok", hogy hatvanhat év az átlagéletkor. Vezetőjük Májerné Szíjártó Adél, ő volt a miniszoknyás főszereplő.

A Viktória Táncegyesület tizenhárom fős csoportja, a Kavinton. Az átlagéletkor hatvanhat év. Fotó: Nagy Lajos

– Ötéves koromban elvittek balettiskolába, és ott is maradtam tizenöt évig. Táncoltam, majd táncot tanítottam, az előző lakhelyemen például az általános iskola minden évfolyamában. Ötven évesen lettem táncpedagógus. Amióta az Alföldről Herendre költöztünk, itt is ezzel foglalkozom. Volt egy év, amikor hetvenöt táncosom volt, jelenleg harminckilencen, négy csoportban dolgozunk. A legfiatalabb táncos négy, a legidősebb hetvenöt éves. A kicsik a „Csipet csapat" és az „Ariel". A „Csupa balláb" csoportban aktív dolgozók és édesanyák táncolnak. Akikkel most itt vagyunk, nyugdíjas hölgyek. Ők a legstabilabbak, velük lehet a legjobban dolgozni.

Hetente kétszer gyakorolnak a herendi művelődési házban. Mit szólnak ehhez vajon a fiúk? – Örülnek, hogy eljövünk – jön a válasz kórusban. Nevetve azt is hozzáteszik, hogy a férjek nagyon jól kezelik ezt a kérdést. Nemzetiségi településen természetes volt, hogy amikor Adél a hölgyekkel találkozott, először sváb táncot tanultak, de amikor 2012-ben „csak" bronzérmet nyertek az Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud?-on, úgy határoztak, váltanak. Azóta egyéb tánc kategóriában márt két aranyat hoztak haza.

– Honnan van a négy csoport sokféle tánca?

– Én vagyok a koreográfus és a rendező is, nagyon szeretem ezt a munkát, amelyet csak alázattal, és a háttérben lévő biztos támogatással lehet sikeresen végezni. A ruhákat is magam tervezem, mindenkinek saját ruhája van. Kétmillió forintot ér a ruhatárunk.

Kérdésemre, hogy miből tettek szert a csodaszép jelmezekre, egy kis történelem a válasz. Először a Porcelánmanufaktúra keretén belül dolgoztam, majd tizenkét évvel ezelőtt megalakult a Viktória Táncegyüttes, melynek működését az akkor és azóta kapott támogatások, egyszázalékos adófelajánlások segítik. Ezekből a forrásokból sikerült a produkciókat felöltöztetni. Mivel pedig a csoportok a versenyek mellett sok más fellépést is vállalnak, minden segítő látja, milyen jó célt támogatott.

– Rendszeresen fellépünk a herendi városi alkalmakon, a környező településeken, falunapokon. Legmesszebb Herend testvérvárosában, Markleuthenben mutatkoztunk be szép sikerrel.