Olykor magaddal sem értesz egyet - Beszélgetés Kukorelly Endrével

József Attila-díjas író, aki a tavaly megjelent Ezer és 3 avagy a nőkben rejlő szív című könyvével a magyar irodalomban radikálisan új hangon szól a férfi-nő viszonyról. Néhány hete jelent meg az új verseskötete, Veszprémben mégis újdonsült LMP országgyűlési képviselőként vett részt egy kampányrendezvényen. Kukorelly Endrével a metsző szélben, a város főterén, egy hideg padon ülve beszélgettünk.

- Azt nyilatkozta, hogy hajnalonként még mindig felriad, mibe is csöppent valójában.

- Előfordul. A Parlamentben ülni egyáltalán nem szokványos dolog, mindig képes vagyok erre rácsodálkozni. Kilencven százalékban olyasmikről esik szó, amikhez lövésem sincs, ez kétségtelen, de ezzel többé-kevésbé mindenki így van, és léteznek különböző technikák arra, mit kezdhet az ember ilyenkor magával. Nem elvesztegetett idő, és sokszor érdekel az is, ami, ha nem ülnék itt, nemigen foglalkoztatna. Sokféle identitása van mindenkinek, most lett egy képviselői identitásom is, ám ettől még író maradtam, alapvetően szövegekkel foglalkozom. Viszont minden szöveg, szerkezet, struktúra, az életet lehet – sőt ajánlatos – szövegszerűen "olvasni". És szerkeszteni. Nem én vagyok az első író, aki beleállt ebbe, vannak nagyon nagy elődök.

- Mikszáth-hoz hasonlóan megírja majd amit a Parlamentben tapasztal?

- A napokban olvastam épp Mikszáth írását a képviselő Jókai Mórról – amin Jókai valószínűleg meg is sértődhetett. Nincsenek szépirodalmi terveim az országgyűléssel kapcsolatban, valamit viszont biztos írok majd. Az utazásaimat is következetesen vezetem, az a tervem, hogy minden magyar községbe eljussak, kis utakon kanyargok össze-vissza, és lejegyzem mikor, hol jártam: a parlamenti helyzetről is vezetek naplót.

- Mégiscsak érdekelne, miként látja belülről. Annyira taszító ez a világ, mint amilyennek innen kívülről látszik?

- Furcsa. Több jelzővel tudnám csak leírni: érdekes, meghökkentő, unalmas, fárasztó, szórakoztató, felemelő és gusztustalan – mindez együtt. Nyilván nem mindenkit érdekel az ügy, inkább csak jól érzik magukat a pozíciójukban, sok a cinikus, sokan a vélt vagy valós, a végrehajtó hatalommal együtt járó befolyásos helyzetüket élvezik. Az LMP-nek kulcsszerepe van ebben is, a hatalmi cinizmus és a korrupció ellen alapult. Rejtély egyébként, hogy a parlamenti képviselők mit gondolhatnak rólam, néha érzem, hogy egyesek a szemük sarkából fixíroznak: hát ez meg itt mi? Nagyjából az egyetlen vagyok, aki az irodalmat, egyáltalán a művészetet képviselem a Parlamentben, és az a hipotézisem, hogy a testemmel minimum egy kis teret kiszorítok a humán kultúrának. Ez legalább nem árt.

- Nem kap megjegyzéseket az írótársaktól?

- A "képviselő úr" megszólítást mindenki meglépi, némi iróniát nem sikerül megúsznom, de durva beszólás nem volt. A legtöbben nagyon kedvesek velem. Ez azért van így, mert azt, hogy Lehet Más a Politika, azt nehéz elutasítani. Olyan új nézőpontot ajánl, amely oldja a Szent István és Koppány óta fennálló, a magyar történelmet leuraló kétosztatú rendszert: kuruc-labanc, népi-urbánus, jobb-bal, kismagyar-nagymagyar, és így tovább. Ez szétzúzza, eleve kudarcra ítéli a társadalmat. A magyar búvalbéleltségből – ebben egyébként kétségkívül van valami romantikusan szép is –, ajánlatos kikerülnünk. Idő kell hozzá, Mózes is negyven évig bolyongott a sivatagban, amíg a népe beléphetett az ígéret földjére, aktív, tudatos, reflektált hozzáállás nélkül viszont nem fog sikerülni. Ehhez ad páratlan politikai keretet az LMP.

- Már jóval korábban, a kilencvenes évek közepén is, amikor nem volt megszokott szépírók részéről a közügyekről való írás, több témában vehemensen kifejtette véleményét. De ez mégiscsak más, mint képviselőnek lenni. Mi változott?

- Mindig volt bennem egyfajta düh vagy indulat, miért nem megy normálisabban, kedvesebben, jobban a közügyek intézése. Miért kell a kutyaszart kerülgetni, miért nehezítjük egymás életét, miért nem könnyítjük inkább? A közügyek, amikről most beszélgetünk, nem a legfontosabbak, az egészségünk, a szeretet, a barátság, a futball, a nők, a jó levegő, a művészet az igazán lényeges dolgok. De ha nincsenek intézve közös dolgaink, nem tudunk a sajátunkkal sem rendesen foglalkozni. Ebben mindenkinek részt kellene vennie. Én végül is hagytam magam belesodorni ebbe a helyzetbe, és most megpróbálok valamit vele kezdeni. Ha úgy érzem, hogy végképp hátráltat az írásban, nyilván váltok majd.

- Akkor beszéljünk a lényegi kérdésékről. Nagy port kavart Ezer és 3 című könyve óta változott a viszonya a nőkkel?

- Megosztott a kritikai mezőny, azoknak a nőknek, akik nem eleve rosszindulattal, nem frusztráltan olvasták, bejött a könyv. Volt, akik kiakadt rajta, megértem, ebben nagyon megértő vagyok. Ez is elég erős viszony egy könyvvel, a negatív érdeklődés, a kíváncsi ellenségesség is fontos. Aki hadakozik ellene, azt biztos megérintette valami, eltalálták a szavak. Nem vagyok mérvadó megítélni, de ez igazán nőpárti könyv, viszont nem állítom, hogy könnyű szívvel szoktam ajánlgatni nőknek. Csak igen ritkán beszélünk őszintén, részesei vagyunk egy nagy szerepjátéknak, nem azt mondjuk és tesszük, amit gondolunk. Másként nem is lehetne kibírni az életet. Az írás azonban más. Akkor őszintének kell lenned, nincs más útja a dolognak. Az írás tükörként funkcionál, ha nem arra használod, hogy valamiként képet alkoss arról, aki vagy, nem ér semmit. Veszélyes, de nélkülözhetetlen dolog szembenézni magaddal, és ennek ez a királyi útja. Ha rajtam múlna, mindenki számára kötelezővé tenném az írást.

- Mennyit hibázok, te úristen címmel új verseskötete jelent meg. Nemcsak a címe beszédes, több szöveg is a bizonytalanságról szól. "Megfordul velem a szívem, megfordulok, indulok vissza. Megállok és megáll a szív, kissé puhulok, azt hiszem." - szól az egyik vers. Mennyire reflektál ez a jelenlegi helyzetére?

- Tizenegy éve nem jelent meg verses kötetem, ennek az évtizednek az írásait tartalmazza, csöppet sem a mostani helyzetről referál. A kétely emberi dolog, amit amúgy mindenki tagadni igyekszik, és erre a tagadásra vonatkozik - ironikusan - a cím.

- Olyannyira, hogy tanítványainak rendre azt mondja: zsákutcában vannak, változtassanak minél előbb.

- Szinte mindenki mindig állandóan zsákutcában van, ritkán találod meg a helyes ösvényt. Jobb óvatosan mocorogni, akkor nem ütközöl nagy lelkesen a falba.

- Most nagyon lelkesnek tűnik.

- Alkatilag életöröm. Igyekszem jól érezni magam a bőrömben. Az útkeresésekben azonban óvatos vagyok, mulatságosnak tartom, ha valaki magabiztos abban, hogy megtalálta az útját. Csak a keresés adekvát. Az írás ráadásul külön bonyolult kérdés, legjobb gyanúperrel élni minden megoldással szemben. A szövegnek ki kell állnia az idő próbáját. Ahogy Horatius mondta: kilenc évig érleljétek. Ami akkor is stimmel, az biztos jó. A legnagyobb írók életművének is nyolcvan százaléka tévedés, zsákutca. Én sokszor magammal sem értek egyet, addig javítom - nyilván rontom is - a szövegeimet, amíg élek. És így sem lesz elég jó, de legalább jól eltelik vele az idő.