Az a szép tizenhárom nap

Utána már mi is hallgattuk a rádiót, persze az elején még nem nevezték forradalomnak, de az események gyorsan követték egymást - emlékezik vissza az ötven évvel ezelőtti történésekre Kövy Zsolt nyugalmazott református lelkész, a pápai Református Kollégium Gimnáziumának tiszteletbeli főigazgatója.

- Akkoriban Kéttornyúlakon szolgáltam, és ott is, mint mindenütt az országban, megalakult a forradalmi bizottság. Ahogy visszemlékezem október 23- ra, rémlik, hogy csodálatosan szép napra ébredtünk. Úgy tűnt, a természet is jó barátja volt a magyar eseményeknek. Aztán persze egyre több véres eseményről, áldozatokról jöttek a hírek. Ezért november 1-jén Kéttornyúlakon Pálya Hubert bencés tanárral - aki az államosítás után Dáka katolikus plébánosa lett - közösen tartottunk megemlékezést az elesettekért. Arra már az időjárás is megváltozott, és esni kezdett a hó. Akkor mondtam, hogy ez a forradalom olyan tiszta, mint a frissen esett hó. Ren- getegen voltak a két templom közötti téren, és mind a két templom harangjai szóltak. A fiatalság ásott egy sírt, eléje fejfának Kossuth-címert faragott egy ácsmester. Feleme- lő érzés volt ott, akkor együtt lenni az emberekkel.

- Pápán október 28-án volt egy nagy tüntetés. Munkás, paraszt és értelmiségi menetelt együtt. Teljesen egységes volt a nép. Először a gyárakat jártuk végig, aztán amikor a Fő térre, értünk néhány he- ves ember a szovjet laktanya megtámadására buzdított. Többen, köztük én is ezt képtelenségnek tartottuk és lecsillapítottuk őket. Nyugodt légkörben éltettük a forradalmat, követeltük, hogy az oroszok hagyják el az országot. Hangoztattuk, hogy békés körülményeket kell teremteni, ne legyen különbség ember és ember között, és senki ne bántsa a másikat. Egyébként az itt lévő oroszok megértőek voltak, nem avatkoztak az eseményekbe. Volt egy érdekes jelenet is, amikor a tömeg megállt a városháza előtt és követelte a politikai foglyok szabadon bocsátását. Akkoriban Kerekes Ilus néni volt a tanácselnök. Amikor kilépett az ajtón, egy talpalatnyi hely nem volt az utcán, a tömeg mégis szétnyílt előtte. Egy sértő szó sem hangzott el, amint végigment a megnyitott ösvényen a bíróság kapujáig, aztán kinyitotta és kiengedte a foglyokat. Aztán november elején híre ment, hogy a hatá- ron átkeltek az orosz péncé- losok. Tankok özönlik el az országot. Ha jól emlékszem, talán november 2-a lehetett, amikor a Kossuth utcán találkoztunk a barátainkkal és a Napló egyik számát olvastuk. Nem az volt felírva, hogy a Világ proletárjai egyesüljetek, hanem hogy Magyarország nem lesz gyarmat. Ennek ellenére már mindenki sejtette, hogy nagy baj lesz. Aztán november 4-én nagy hidegre, metsző szélre ébredtünk, és már hallani lehetett a tankok dübörgését. Pápát is elérték az oroszok. Abban az időben dolgoztam a levéltárban is, ezért naponta jártam gyalog Pápára. A város határában már mindenkit megállítottak és megmotoztak az orosz katonák. A félelem kezdett úrrá lenni mindenkin.

- Akkoriban Kéttornyúlakon szolgáltam, és ott is, mint mindenütt az országban, megalakult a forradalmi bizottság. Ahogy visszemlékezem október 23- ra, rémlik, hogy csodálatosan szép napra ébredtünk. Úgy tűnt, a természet is jó barátja volt a magyar eseményeknek. Aztán persze egyre több véres eseményről, áldozatokról jöttek a hírek. Ezért november 1-jén Kéttornyúlakon Pálya Hubert bencés tanárral - aki az államosítás után Dáka katolikus plébánosa lett - közösen tartottunk megemlékezést az elesettekért. Arra már az időjárás is megváltozott, és esni kezdett a hó. Akkor mondtam, hogy ez a forradalom olyan tiszta, mint a frissen esett hó. Ren- getegen voltak a két templom közötti téren, és mind a két templom harangjai szóltak. A fiatalság ásott egy sírt, eléje fejfának Kossuth-címert faragott egy ácsmester. Feleme- lő érzés volt ott, akkor együtt lenni az emberekkel.

- Pápán október 28-án volt egy nagy tüntetés. Munkás, paraszt és értelmiségi menetelt együtt. Teljesen egységes volt a nép. Először a gyárakat jártuk végig, aztán amikor a Fő térre, értünk néhány he- ves ember a szovjet laktanya megtámadására buzdított. Többen, köztük én is ezt képtelenségnek tartottuk és lecsillapítottuk őket. Nyugodt légkörben éltettük a forradalmat, követeltük, hogy az oroszok hagyják el az országot. Hangoztattuk, hogy békés körülményeket kell teremteni, ne legyen különbség ember és ember között, és senki ne bántsa a másikat. Egyébként az itt lévő oroszok megértőek voltak, nem avatkoztak az eseményekbe. Volt egy érdekes jelenet is, amikor a tömeg megállt a városháza előtt és követelte a politikai foglyok szabadon bocsátását. Akkoriban Kerekes Ilus néni volt a tanácselnök. Amikor kilépett az ajtón, egy talpalatnyi hely nem volt az utcán, a tömeg mégis szétnyílt előtte. Egy sértő szó sem hangzott el, amint végigment a megnyitott ösvényen a bíróság kapujáig, aztán kinyitotta és kiengedte a foglyokat. Aztán november elején híre ment, hogy a hatá- ron átkeltek az orosz péncé- losok. Tankok özönlik el az országot. Ha jól emlékszem, talán november 2-a lehetett, amikor a Kossuth utcán találkoztunk a barátainkkal és a Napló egyik számát olvastuk. Nem az volt felírva, hogy a Világ proletárjai egyesüljetek, hanem hogy Magyarország nem lesz gyarmat. Ennek ellenére már mindenki sejtette, hogy nagy baj lesz. Aztán november 4-én nagy hidegre, metsző szélre ébredtünk, és már hallani lehetett a tankok dübörgését. Pápát is elérték az oroszok. Abban az időben dolgoztam a levéltárban is, ezért naponta jártam gyalog Pápára. A város határában már mindenkit megállítottak és megmotoztak az orosz katonák. A félelem kezdett úrrá lenni mindenkin.

- Akkoriban Kéttornyúlakon szolgáltam, és ott is, mint mindenütt az országban, megalakult a forradalmi bizottság. Ahogy visszemlékezem október 23- ra, rémlik, hogy csodálatosan szép napra ébredtünk. Úgy tűnt, a természet is jó barátja volt a magyar eseményeknek. Aztán persze egyre több véres eseményről, áldozatokról jöttek a hírek. Ezért november 1-jén Kéttornyúlakon Pálya Hubert bencés tanárral - aki az államosítás után Dáka katolikus plébánosa lett - közösen tartottunk megemlékezést az elesettekért. Arra már az időjárás is megváltozott, és esni kezdett a hó. Akkor mondtam, hogy ez a forradalom olyan tiszta, mint a frissen esett hó. Ren- getegen voltak a két templom közötti téren, és mind a két templom harangjai szóltak. A fiatalság ásott egy sírt, eléje fejfának Kossuth-címert faragott egy ácsmester. Feleme- lő érzés volt ott, akkor együtt lenni az emberekkel.

- Pápán október 28-án volt egy nagy tüntetés. Munkás, paraszt és értelmiségi menetelt együtt. Teljesen egységes volt a nép. Először a gyárakat jártuk végig, aztán amikor a Fő térre, értünk néhány he- ves ember a szovjet laktanya megtámadására buzdított. Többen, köztük én is ezt képtelenségnek tartottuk és lecsillapítottuk őket. Nyugodt légkörben éltettük a forradalmat, követeltük, hogy az oroszok hagyják el az országot. Hangoztattuk, hogy békés körülményeket kell teremteni, ne legyen különbség ember és ember között, és senki ne bántsa a másikat. Egyébként az itt lévő oroszok megértőek voltak, nem avatkoztak az eseményekbe. Volt egy érdekes jelenet is, amikor a tömeg megállt a városháza előtt és követelte a politikai foglyok szabadon bocsátását. Akkoriban Kerekes Ilus néni volt a tanácselnök. Amikor kilépett az ajtón, egy talpalatnyi hely nem volt az utcán, a tömeg mégis szétnyílt előtte. Egy sértő szó sem hangzott el, amint végigment a megnyitott ösvényen a bíróság kapujáig, aztán kinyitotta és kiengedte a foglyokat. Aztán november elején híre ment, hogy a hatá- ron átkeltek az orosz péncé- losok. Tankok özönlik el az országot. Ha jól emlékszem, talán november 2-a lehetett, amikor a Kossuth utcán találkoztunk a barátainkkal és a Napló egyik számát olvastuk. Nem az volt felírva, hogy a Világ proletárjai egyesüljetek, hanem hogy Magyarország nem lesz gyarmat. Ennek ellenére már mindenki sejtette, hogy nagy baj lesz. Aztán november 4-én nagy hidegre, metsző szélre ébredtünk, és már hallani lehetett a tankok dübörgését. Pápát is elérték az oroszok. Abban az időben dolgoztam a levéltárban is, ezért naponta jártam gyalog Pápára. A város határában már mindenkit megállítottak és megmotoztak az orosz katonák. A félelem kezdett úrrá lenni mindenkin.

- Pápán október 28-án volt egy nagy tüntetés. Munkás, paraszt és értelmiségi menetelt együtt. Teljesen egységes volt a nép. Először a gyárakat jártuk végig, aztán amikor a Fő térre, értünk néhány he- ves ember a szovjet laktanya megtámadására buzdított. Többen, köztük én is ezt képtelenségnek tartottuk és lecsillapítottuk őket. Nyugodt légkörben éltettük a forradalmat, követeltük, hogy az oroszok hagyják el az országot. Hangoztattuk, hogy békés körülményeket kell teremteni, ne legyen különbség ember és ember között, és senki ne bántsa a másikat. Egyébként az itt lévő oroszok megértőek voltak, nem avatkoztak az eseményekbe. Volt egy érdekes jelenet is, amikor a tömeg megállt a városháza előtt és követelte a politikai foglyok szabadon bocsátását. Akkoriban Kerekes Ilus néni volt a tanácselnök. Amikor kilépett az ajtón, egy talpalatnyi hely nem volt az utcán, a tömeg mégis szétnyílt előtte. Egy sértő szó sem hangzott el, amint végigment a megnyitott ösvényen a bíróság kapujáig, aztán kinyitotta és kiengedte a foglyokat. Aztán november elején híre ment, hogy a hatá- ron átkeltek az orosz péncé- losok. Tankok özönlik el az országot. Ha jól emlékszem, talán november 2-a lehetett, amikor a Kossuth utcán találkoztunk a barátainkkal és a Napló egyik számát olvastuk. Nem az volt felírva, hogy a Világ proletárjai egyesüljetek, hanem hogy Magyarország nem lesz gyarmat. Ennek ellenére már mindenki sejtette, hogy nagy baj lesz. Aztán november 4-én nagy hidegre, metsző szélre ébredtünk, és már hallani lehetett a tankok dübörgését. Pápát is elérték az oroszok. Abban az időben dolgoztam a levéltárban is, ezért naponta jártam gyalog Pápára. A város határában már mindenkit megállítottak és megmotoztak az orosz katonák. A félelem kezdett úrrá lenni mindenkin.

- Pápán október 28-án volt egy nagy tüntetés. Munkás, paraszt és értelmiségi menetelt együtt. Teljesen egységes volt a nép. Először a gyárakat jártuk végig, aztán amikor a Fő térre, értünk néhány he- ves ember a szovjet laktanya megtámadására buzdított. Többen, köztük én is ezt képtelenségnek tartottuk és lecsillapítottuk őket. Nyugodt légkörben éltettük a forradalmat, követeltük, hogy az oroszok hagyják el az országot. Hangoztattuk, hogy békés körülményeket kell teremteni, ne legyen különbség ember és ember között, és senki ne bántsa a másikat. Egyébként az itt lévő oroszok megértőek voltak, nem avatkoztak az eseményekbe. Volt egy érdekes jelenet is, amikor a tömeg megállt a városháza előtt és követelte a politikai foglyok szabadon bocsátását. Akkoriban Kerekes Ilus néni volt a tanácselnök. Amikor kilépett az ajtón, egy talpalatnyi hely nem volt az utcán, a tömeg mégis szétnyílt előtte. Egy sértő szó sem hangzott el, amint végigment a megnyitott ösvényen a bíróság kapujáig, aztán kinyitotta és kiengedte a foglyokat. Aztán november elején híre ment, hogy a hatá- ron átkeltek az orosz péncé- losok. Tankok özönlik el az országot. Ha jól emlékszem, talán november 2-a lehetett, amikor a Kossuth utcán találkoztunk a barátainkkal és a Napló egyik számát olvastuk. Nem az volt felírva, hogy a Világ proletárjai egyesüljetek, hanem hogy Magyarország nem lesz gyarmat. Ennek ellenére már mindenki sejtette, hogy nagy baj lesz. Aztán november 4-én nagy hidegre, metsző szélre ébredtünk, és már hallani lehetett a tankok dübörgését. Pápát is elérték az oroszok. Abban az időben dolgoztam a levéltárban is, ezért naponta jártam gyalog Pápára. A város határában már mindenkit megállítottak és megmotoztak az orosz katonák. A félelem kezdett úrrá lenni mindenkin.