2013.10.18. 17:58
54 órás küzdelem - Túlélőpróba a Balaton-felvidéken
Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők az 54-es kihívása nomád túlélőpróbára, amely az elmúlt napokban zajlott a Balaton-felvidéken.
– Összesen 57-en jelentkeztek, 17 csapat vágott neki a versenynek, míg kilencen egyéniben vállalták a kihívást. A hivatásos és tartalékos katonák mellett a rendőrségtől is érkezett versenyző, s a Katona Suli programban résztvevő diákokból is verbuválódott csapat. Nem volt egyszerű dolguk. Szerdán reggel a rajt után rögvest komoly esőt kaptak a nyakukba a versenyzők, akiknek teljes menetfelszerelésben kellett menetelniük, s a szabadban kellett éjszakázniuk – mondta el kérdésünkre Vass Tibor százados.
Az országos hírű viadal ötletgazdája és főszervezője hozzátette, az idei, 54 órás kihíváson a legyőzendő távolság ugyan valamelyest kevesebb (mintegy 90 kilométer) volt, mint korábban, ám a teljes menetfelszerelés cipelése és a minimális pihenés nehéz feladat elé állította a résztvevőket.
Tüzet próbál csiholni az erdőben a Hajcsár Harcsa csapat, név szerint Tóth Péter zászlós, Nagy Gábor százados és Kojsza Gergely közalkalmazott (Fotó: Szabó Péter Dániel)
Az MH 54. Veszprém Radarezred és a Veszprémi Honvéd SE által szervezett viadalt 2006 óta minden évben megtartják, s a korábbi esztendőkben 100 kilométert is meghaladó táv és a bonyolult tájékozódási feladatok az évek során Magyar Honvédség legkeményebb versenyévé emelték az 54-es kihívását.
A szerdán reggel indult túlélőpróbán 54 óra alatt vízen, hajón, föld felett és föld alatt is zajlott a küzdelem, a verseny központja pedig ezúttal is a zánkai Új Nemzedék Központ volt. Pénteken itt várták az utolsó próbatételek a versenyzőket. Gerendaállítás, tűzgyújtás, paintball, tájfutás és magasból ereszkedés szerepelt az „étlapon”.
A délutáni eredményhirdetésen kiderült, hogy az idei győztes egyéniben Domán Gábor lett, megelőzve a második Kakasi Dominik rendőr őrmestert és a bronzérmes Hortoványi András törzsőrmestert. Csapatban az MH Pápa Bázisrepülőtér katonái (Paksi Sándor főhadnagy, Gál Tamás törzsőrmester, Bogdán Tibor szakaszvezető) győztek a Ludovikás hallgatókat rejtő A-Team és a várpalotai Bakony Poroszkálók előtt.