A szőlő csak hajlott hátú embert tűr meg

Ők tudják, hogy a bor ízében benne van a tudásuk, a szeretetük, arcuk verítéke is.

Varga Zoltán köztiszteletben álló szőlész, olyan ember, aki képtelen egy percig is munka nélkül lenni, és ha nem a szőlőben vagy a pincében dolgozik, akkor a közösségéért tesz valamit. Számos alkalommal mondták már neki, hogy csippentsen vissza a tempóból, akadt rá példa, hogy ezt a szervezete követelte, de ő nem tud alacsonyabb hőfokon élni.

Varga Zoltán munkabírása hihetetlenül nagy (Fotó: archív)

Több évszázadra visszamenőleg szőlőtermesztéssel is foglalkoztak az ősei, ő maga is már apró gyermekként ott téblábolt a szőlőben, a pincében, és mindig elvégezte azt a munkát, amit ereje, tudása megengedett. Számos ismerősöm a szőlőkapálás, -kötözés, zöld munkák, metszés, locsolás miatt túladott az ősi örökségen, ha ez szőlőültetvényben testesült meg, vagy kivágta a tőkéket, és most nyaralóépületek állnak azokon a helyeken, melyeken hajdan a legzamatosabb borokat érlelő szőlők nevelkedtek. Varga Zoltánt megerősítette az ősök tudása, és a világ legtermészetesebb dolgaként előbb kertésztechnikusi végzettséget szerzett Kőszegen, majd kertészmérnöki diplomát Budapesten. Amikor a mostani balatonfüredi házába költözött, a szomszédja, hallván a foglalkozását, megkérte, hogy szerezzen neki némi fűmagot, hogy a bejárata körül gyepet alakítson ki. Nehezebb lett volna elmagyarázni, hogy a szőlőtermesztés a specialitása, inkább vásárolt fűmagot.

Bármerre járunk a megye borvidékein, szinte alig van olyan egybefüggő szőlőterület, melyhez ne lenne valamiképpen köze. Az egyetem elvégzése után két évig a Kővágóörsi Béke Termelőszövetkezetnél irányította a szőlőtermesztést, majd tizennégy évig a szőlőművelés támogatására létrehozott szervezetet igazgatta. Később a Veszprém Megyei Agrárkamara ügyvezetőjeként dolgozott. A Ba-dacsonyi Állami Gazdaság privatizációját vezényelte le mint vállalati biztos. Bár mindig is volt szőlője, csak 1995-től őstermelő, a családi vállalkozásban, melyben ma már az ő és testvére gyerekei határozzák meg az irányvonalat, bár még kikérik a szülők véleményét. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának megalakításában is szerepet vállalt és húsz éve a tagja. Korábban az eredetvédelmi bizottságát, az újjáalakult szervezetben az ellenőrző bizottságát vezeti. Volt már hegybíró Zánkán, ahol megadatott neki, hogy édesapjával közösen dolgozzon. A családi borház a dédmamája, Lídia nevét viseli.

Megalakulása óta elnöke a Balatonfüred–Csopak Borvidéki Hegyközségi Tanácsnak, a legutóbbi átszervezéskor határozottan kijelentette, hogy befejezi ezt a munkát, inkább két gyönyörű unokájával foglalkozik, de a közösség szerencséjére sikerült rábeszélni, hogy maradjon. Mindezek mellett Zánka alpolgármestere, és ezt a feladatát is remekül látja el. Évente több találkozót, borversenyt, szakmai továbbképzést és tanulmány-utat szervez, vagy rendeli meg a szervezését. Arra a legbüszkébb, hogy a borvidéken sikerült bevonni a munkába az újabb nemzedéket, a mostani harmincasokat, hiszen ez a szép tevékenység, a szőlészet-borászat, bár sokan művészetnek tartják, mások szerint művelői az agrárium arisztokráciája, itt csak folyamatos munkával lehet érvényesülni.