Hírek

2014.09.02. 12:27

Esőzés Veszprém megyében: szivattyúzás, homokzsákok, vízátfolyások (frissítve)

A rendkívül csapadékos július és augusztus után, a két napja hulló eső több Veszprém megyei patakon okozott ismét jelentősebb vízszintemelkedést.

Nagy Imre

A Séd magas vízállásra hívta fel lapunk figyelmét olvasónk, Molnár Zsolt. Szó mi szó, a patak szintje tényleg magasan volt hétfőn napközben, néhol csupán fél méter hiányzott, hogy kilépjen a medréből. Kravinszkaja Gabriella Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízrajzi osztályvezetője a Naplónak elmondta, a Veszprémi-Séd hétfőn dél körül tetőzött. Kedden napközben újabb árhullám érte el a patakot, de a vízszint kisebb volt, mint előző napon.

Arról is tájékoztatott, hogy a megyében több helyen is magas vízállást rögzítettek a vízügyi igazgatóság kezelésében üzemelő automata műszerek. A Torna-patak Karakónál kedd hajnali három órakor tetőzött. A Bitva Mihályházánál kedd kora délután tetőzött.

A Gerence Takácsinál kedd 12 órakor tetőzött, de ennek szintje 15 centivel alacsonyabb volt, mint az augusztus 23-i áradás. Az önkormányzat azonban a patak magas vízállása miatt – megelőző szándékkal - homokzsákok kihelyezését rendelte el.

Az osztályvezető megjegyezte, az augusztus is kimagaslóan csapadékos volt, a sólyi állomásukon a hónapban 133 milliméter csapadékösszeget mértek, amikor a sokéves havi összeg 65 milliméter.

Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Veszprém Megyei Szakaszmérnökségének négy felügyelősége van (Devecser, Pápa, Tapolca, Veszprém), munkatársaik folyamatosan ellenőrzik a patatok állapotát. Ezen felül mérőbrigádok mérik a vízhozamokat. Megyénkben több automata vízállásmérő állomást üzemeltetnek, amelyek óránként folyamatosan nyomon követik a változásokat. Ezen felül az automata csapadékmérők folyamatosan regisztrálják a csapadék eseményeket. A vízügyi szakemberek tisztában vannak a helyzettel, és a helyi védelemvezetőkkel együtt beavatkoznak, ha a szükség úgy hozza.

 

Hatalmas mennyiségű csapadék hullott Pápán

Hajnal óta változó intenzitással szakad az eső Pápán és környékén. A kedden lehullott csapadék mennyisége önmagában nem okozna gondot, ám az előző napok csapadékos időjárása miatt a város egyes részein, a mélyebben fekvő területeken már jelentkeznek apróbb-nagyobb problémák. Az eső elöntötte a Spartacus-pálya egy részét. Kedden délután a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ pincéjében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, a megemelkedett talajvíz beszivárgott a pince egy szigeteletlen, kavicsos részébe. Ezt a szakemberek kiszivattyúzták.

A Tókert egyes részein a csapadékvíz elvezető rendszer nem tud megbirkózni a nagy mennyiségű esővel, néhány csatorna megtelt, így a víz visszabugyog a közútra. Így van ez a Kisligetben, ahol a Bakony-ér vízszintjének emelkedése is megfigyelhető. A várost átszelő patak annyira megduzzadt, hogy felszíne néhol csupán húsz centiméterre van a rajta átvezető híd aljától.

Veszélyes a helyzet a Tarczy utcában, ahol a Bakony-ér elhagyja a várost. Itt alig néhány centiméter választja el attól, hogy kilépjen a mederből. A városi közlekedést számos helyen vízátfolyások is nehezítik, a Fő tér egy részéről a csapadék a Gróf úton hömpölyög a Várkert felé. A városkörnyékről eddig megnyugtató híreket kaptunk, kivéve Ugodot, ott családi házakat védenek a tűzoltók.

Megvédték a házakat Ajkán és Ugodon

A Kinizsi utcát elöntötte a víz, a lakók homokzsákokkal védték házukat. Az elárasztott utca közvetlenül a vasúti sínekkel párhuzamosan fekszik körülbelül másfél kilométer hosszan. A napokban zajló nagy esőzések miatt kedden 15 házat veszélyeztetett a sínpár túloldalán lévő  szántóföldről lezúduló víz. Az ajkai tűzoltók, az önkormányzat munkatársai és a helyi lakosok homokzsákokkal megvédték az ingatlanokat.

A Kinizsi utca lakói elmondták, hogy rendszeres esemény, hogy a nagy esőzések idején utcájukat elönti a víz, befolyik a házba, a pincébe. A problémát azonban csak kezelik, de tényleges megoldást nem sikerült elérniük. Úgy vélik, hogy a sínpár túloldalán kellene egy árkot ásni, az azonban már nem a MÁV tulajdona a lakók szerint, ezért tehetetlenek. Az ilyen árvizek a vasúti közlekedést is lassítják, a sínekben okozott károkat pedig utólag kell helyreállítani, a munkálatokkal járó zajok ugyancsak zavarják az ott élők nyugalmát.

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága arról tájékoztatta lapunkat, hogy a nagy esőzés miatt az Ajka és Városlőd-Kislőd közötti szakaszon ideiglenes 20 km/h-s sebességkorlátozást vezetettek be. A további teendőkről a pályafenntartási szakemberek döntenek, a kár nagyságáról és a helyre állításról egyelőre nem tudnak beszámolni.

Ugodon öt családi házat veszélyeztetett a szántóföldről lefolyó víz. Az Ady Endre utcában a pápai tűzoltók, az önkormányzat munkatársai a helyi lakosokkal együttműködve homokzsákkal védték meg az ingatlanokat az esővíztől. A TSZ-telepen lévő műhelyeket ugyancsak eredményesen megvédték az udvaron felgyülemlett esővíztől.

Fotó: Sipos Ottó Tibor

A Torna patak vízgyűjtő területére is nagy mennyiségű eső hullott. Következtében a patakmeder elsősorban a külterületeken található, alacsonyabb fekvésű partszakaszoknál a befogadóképességének határához közelített. Szerencsére az eső elállt, így bizakodni lehet, hogy a jelenlegi vízmagassággal a patak már tetőzött.

20:30 - Vízátfolyás miatt útlezárás Pápa térségében

A Pápa és Vaszar közötti utat lezárták, míg a Pápa és Adászteveli úton félpályán halad a forgalom.

Mint arról korábban beszámoltunk, a nagy mennyiségű csapadék miatt vízátfolyások vannak a 8305-ös számú úton Pápa és Vaszar között, valamint a 8303-as számú úton Pápa és Adásztevel között.

A 8305-ös számú utat teljes szélességében le kellett zárni a víz szintjének emelkedése miatt 2014. szeptember 2-án 20 órától. Az érintett útszakaszt Takácsi irányában lehet elkerülni.

A 8303-as számú úton rendőri irányítás mellett félpályán halad a forgalom, váltakozó irányban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!