Külföld

2015.06.24. 17:04

Betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát a román parlament

Bukarest - A román képviselőház egy szerdán elfogadott törvénymódosítással betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát.

Három liberális törvényhozó terjesztett be törvénymódosítást a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló 2002/31-es sürgősségi kormányrendelethez, amelynek értelmében Romániában tilos háborús bűnösök emlékét ápolni.

A módosított rendelet megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét Romániában egyebek mellett Vasgárda név alatt.

Legionárius jelképek rendszerint a hírhedten magyarellenes Noua Dreapta (Új Jobboldal) nevű szélsőségesen nacionalista román szervezet tüntetésein szoktak felbukkanni.

A módosítást 302 igen szavazattal három tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Ugyanezt a módosítást a szenátus is megszavazta áprilisban. A módosított rendelet hatályba lépéséhez Klaus Iohannis államelnök aláírása szükséges még.

A kezdeményezők az indoklásban megemlítették: egyebek mellett az Elie Wiesel Intézet felhívta a figyelmet arra, hogy több feljelentésük esetében nem indított vizsgálatot a román ügyészség azon cikkelyek értelmezése miatt, amelyek a holokausztra vonatkoznak. E szerint a legionárius mozgalmat nem értelmezik fasiszta jellegűnek, és 1989 után több szervezet, egyesület vagy politikai párt is zászlajára tűzte a legionárius-vasgárdista ideológiát, illetve a mozgalom vezetőinek népszerűsítését - írták a kezdeményezők. Ezért szükségesnek tartották a legionárius eszmék fasiszta jellegének pontosítását a rendelet szövegében, amelyben a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelzők mellett most már a legionárius szó is szerepel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!