2016.10.19. 07:53
Öngyilkos merényletre készülő dzsihadistát lőtt le a török rendőrség
Ankara - A török rendőrség szerda hajnalban Ankarában lelőtte az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet öngyilkos merényletre készülő egyik tagját - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A gyanúsítotton a török főváros Eryaman nevű külvárosi kerületében, egy magas bérház 9. emeletén ütöttek rajta, mintegy 20 kilométerre Ankara központjától. A rendőrök megadásra szólították fel az Ahmet keresztnevű férfit, de ő tüzet nyitott, a rendőrök pedig agyonlőtték.
A terrorista 1992-ben a dél-törökországi Adana városban született, bejegyzett lakcíme alapján pedig a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakirban élt. Ercan Topaca, Ankara tartomány kormányzója a helyszínen úgy nyilatkozott: a lakásban öngyilkos merénylethez alkalmas eszközöket és anyagokat találtak, köztük TNT-t, 2 rúd dinamitot, 7 kilogramm ammónium-nitrátot, gyújtószerkezetet és mintegy 400 darab csavaranyát, amelyeket repeszként lehet felhasználni.
A robbanóanyagokat a hatóságok ellenőrzött körülmények között semlegesítették. A tisztviselő kifejtette: a rendőrség azután kezdte követni a férfit, hogy a térfigyelő kamerák tanúsága szerint a közelmúltban háromszor is feltérképezte az Atatürk-mauzóleum, valamint a parlament korábbi épületének környékét. A hatóságok úgy vélik, hogy a terrorista október 29-én, a köztársaság ünnepén vagy november 10-én, a modern Török Köztársaság megalapítója, Mustafa Kemal Atatürk halálának napján akart öngyilkos merényletet végrehajtani.
Hétfőn Ankarában terrorveszély miatt november 30-ig betiltottak mindenfajta tömeggyűlést és tüntetést nyilvános helyeken. Október 29-re és november 10-re azonban nem vonatkozik a tiltás. A kormányzói hivatal olyan információk birtokába jutott, hogy "terrorszervezetek támadásokra készülnek".
Törökország mind Szíriában, mind Irakban aktívan részt vesz az Iszlám Állam elleni katonai hadműveletekben.