A szabadok közé tartozom

- Van, ahol Kiss Dávidként, máshol Kiss Erky Dávidként szerepel. Honnan jött az Erky név?

- Hivatalosan Kiss Dávidnak hívnak. Édesanyám vezetékneve az Erky, az iránta, illetve nagyapám iránti tiszteletből vettem fel mint művésznevet.

- Innen az Erky Zsebszínház neve is. Miféle színház volt ez?

- Vendéglátó-ipari iskolában érettségiztem, aztán ugyanitt technikusi vizsgát tettem, majd szakácsként dolgoztam. Közben zenélgettem, gitároztam, de rájöttem, hogy nem vagyok annyira jó, hogy ezzel bármit is kezdjek a profik között. Egyik évben éppen jöttek a sötét, punnyadós téli esték, s ennek okán gondoltam, összehozok egy kis színjátszó kört Várpalotán, ez volt az Erky Zsebszínház.

- Kikből állt a társulat?

- Hét-nyolc barátomat hívtam el. Azzal kezdtük, hogy választottunk egy nagyon rossz darabot, valami magyar átirat volt John Lennon életéről. Persze nem is tudtuk megcsinálni. Majd egyre komolyabban vettük, és a várpalo-tai magániskola felkarolt minket. Később többek között a Művészetek völgyében is felléptünk.

- Jelenleg a Pannon Várszínház színésze. Most pedig a Pannon Játékszínben rendezi a Daniel Keyes könyvéből készült Virágot Algernonnak című darabot. Hogy jött a rendezés?

- Én mindig is rendezni szerettem volna, asszisztensként kezdtem a munkát Vándorfi László mellett. Egyszerűen tetszett a történet, és arra gondoltam, hogy majd valahol egyszer megrendezem.

- Ez hatalmas feladat. Hogy mert nekiállni egy regény színpadra állításának?

- Amikor jön egy új kihívás, általában nem fordul meg a fejemben, hogy nehézséget okozhat. Az adaptációval is így voltam, jópofa dolognak tűnt. Nem félelem volt bennem, csak kíváncsiság.

- A sztori egy értelmi fogyatékos férfi története, akit az orvosok zsenivé operálnak.

- Igen. Az ember hozzányúl valamihez, ami hatáskörén kívül esik, de a természetes kíváncsiság, mely mindezen folyamatokat elindította, bepillantást enged a különös következményekbe, Charlie világának változásaiba.

- Érdekli a fogyatékos emberek világa?

- Jó néhány évvel ezelőtt egy várpalotai kisegítő iskolában a Kis herceg című darabot szerették volna színpadra vinni, kérték, hogy segítsek nekik ebben. Mikor eljött az előadás napja, a színpadon a gyerekek maguk köré vontak egyfajta burkot és ebben kezdtek el játszani. Teljes csend lett, 450 néző előrehajolt, mert annyira kíváncsi volt, hogy mi történik a színpadon. Akkor ott csoda történt. Pedig volt olyan szereplő, akit előadás előtt öt perccel kellett összeszedni az áruház előtt, mert izgalmában megszökött. Ott tapasztaltam meg azt is, hogy ami a könyvben le van írva, a fogyatékosokkal szembeni kegyetlenség, az a valóság. Elkeserítő, ahogy az egészséges emberek legjobb esetben is egyszerűen nem vesznek tudomást a fogyatékkal élő társaikról.

- Ön választotta ki a szereplőket?

- Több verziót csináltam, mert alkalmazkodni kellett a színház évadtervéhez is. Ez törvényszerű.

- Milyen volt a kollégáit instruálni?

- Furcsa. Hozzászoktak a Lacihoz (Vándorfi László), aki nagyon pontosan instruál. Szerencsére, mivel barátok vagyunk, segítettek, kérdeztek. Mert sokszor nagyon nehéz volt kifejezni magam.

- Milyen élethelyzetben találta meg a könyv?

- Úgy 18 éves lehettem. Már kezdett benőni a fejem lágya, de voltak benne nagy hézagok.

- Milyen ember volt, amikor nem nőtt még be a feje lágya?

- Soha nem voltam punk vagy rapper, vagy valamely éppen divatos hullám díszes tagja, nem festettem feketére a körmömet, nem ilyen módon lázadtam. Nem akartam soha csak úgy valamilyen lenni vagy valahova tartozni. De mindig nagyon erős volt bennem a szabadságszeretet. Ugyanakkor arra is rá kellett jönnöm, hogy amikor szabad vagy, akkor is tartozol valahova. A szabadok közé.

- Mennyire tud most szabad lenni?

- Megtanultam, hogy történjenek a dolgok. Ha rossz kedvem van, akkor hagyom, hogy az legyen, nem akarom megerőszakolni magam, persze elgondolkodom, hogy mi miért van. Azt azonban a mai napig nehezen élem meg, ha korlátozzák a szabadságomat.

- Mennyire érzi, hogy a helyén van?

- Itt a helyem ebben a Pannon Várszínházban, nem mennék el máshova. Ez az, amit csinálni szeretnék, de azt is tudom, hogy rengeteget kell még tanulnom.