Kultúra

2010.08.16. 15:38

Mozdulat vöröskőből - Alkotótábor Alsóörsön

Alsóörs - A mozdulat a témája az idei alsóörsi kőfaragótábornak. Tizenhat szobrász verseng a nagydíjért, az Aranykalapácsért, köztük prágai és kolozsvári alkotók.

Bartuc Gabriella

A helybeli művészeket Tóth Zoltán képviseli a IX. Aranykalapács kőfaragó versenyen. Érkeztek résztvevők Debrecenből, Győrből és Pestről is, főleg fiatal alkotók, akik közül többen visszajárnak Alsóörsre. Szívesen dolgoznak a jellegzetes balatoni anyaggal, a permi vörös homokkővel - tudtuk meg Both Gábortól, az alkotótábor ötletgazdájától. 

A tábor végére kaleidoszkópszerű élménnyé áll össze a vöröskőből készült sokféle mű látványa. A felhasznált hagyományos anyag által terelik a résztvevők személyes, spirituális energiáit egy lokális, jól behatárolható térbe.

Az alsóörsi önkormányzat támogatja a tábort, de a finanszírozáshoz a művészek is hozzájárulnak licitálásra beadott munkáikkal. Both Gábor elmondta, az árverésen kedvező áron juthatnak alkotáshoz az érdeklődők. A korábbi liciteken 50-150 ezer forintért keltek el a munkák. A műtárgyárverést augusztus 21-én, szombaton 16 órai kezdettel tartják az alsóörsi művelődési ház parkjában. Egyébként az alsóörsi művelődési házban a hétvégén kiállítás nyílt az alkotótábor résztvevőinek régebbi munkáiból. A rendezvényen Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere köszöntötte a művészeket.

Alsóörs kulturális kínálatát gazdagítja Kulcsár Ágnes festőnőnek szintén a hétvégén a Török-házban megnyílt kiállítása. A Vonal-játék címmel látható művekről Domján Gábor költő mondott méltató szavakat.

 

Jellegzetes Balaton-felvidéki kőzet

A permi vörös homokkő a Balaton-felvidék jellegzetes kőzete, amit évszázadokon keresztül fejtettek, elsősorban építőanyagként használták tömegesen, de számos szép szobor is készült belőle. Alsóörsön, Balaton-almádiban és Pálkövén volt vöröskőbánya, azonban ezek mára bezártak. A vöröses elszíneződést a vastartalmú részek okozzák. Cholnoky Jenő írta a vöröskőből készült kis templomokról: Egészen eredeti, magyar dolgok ezek. Egyszerűek, szerények, de ízlésesek és meghatóan szépen elhelyezettek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!