Kultúra

2010.09.30. 05:42

Jobban számolnak a magyar nők, mint a férfiak

A magyarok több mint egynegyede sem számolni, sem olvasni nem tud értékelhető szinten - írta a Magyar Nemzet csütörtökön a felnőtt lakosság alapkészségeit vizsgáló All nemzetközi kutatás alapján.

MTI

Az OECD és a kanadai statisztikai hivatal által készített kutatás a felnőtt, 16-65 éves lakosság általános alapkészségeit mérte 11 országban. Magyarországon 164 településen 13 ezer 600 embert kerestek meg, s teljesítményüket négy szempont alapján mérték: a prózaolvasási, a dokumentumolvasási, a számolási és a problémamegoldási készséget vizsgálták.
   
A készségek teljes hiánya a legfeljebb nyolc általánost végzettekre jellemző, s a kutatók szerint az alacsonyan iskolázott magyar népesség munkavállaláshoz szükséges alapkészségei mélyen az európai átlag alatt vannak. A lakosság 25 százalékánál ugyanakkor minden vizsgált kompetencia magas szinten megtalálható, vagyis a készségeket illetően szélsőségesen kettészakadt képet mutat a társadalom.
   
A kutatásból kiderült, hogy a magyar nők jobban olvasnak, jobban számolnak, mint a férfiak, és problémamegoldó készségük is erősebb. Ez szinte a világon egyedülálló, ugyanis a legtöbb országban a férfiak a számolás terén megelőzik a nőket - írta a lap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!