A világ olyan, amilyen

A veszprémi Petőfi Színház bemutatója elején vetített kép figyelmeztet: Fedezze fel a hasonlóságokat! Londontól Budapest repülővel mindössze két óra! Feliratozás nélkül, magunktól is rájönnénk. Nincs az a botfülű, aki ne hallaná ki Bicska Maxi, a betörők bandavezére akasztás előtti nagymonológjából az aktualitásokat. Maxi így búcsúztatja a szakmát: "Hölgyeim és uraim! Hanyatló osztály, hanyatló képviselőjét látják maguk előtt. Minket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasainkkal a kis boltosok nikkelkasszáit dolgozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit számít egy tolvajkulcs egy részvénnyel szemben? Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben? Mit jelent egy ember meggyilkolása, egy ember alkalmazásával szemben?"

Tőzsdén semmivé vált pénzek, bankok által sarokba szorított emberek és kizsákmányolás. A veszprémi Koldusoperának ez a legáthallásosabb része. Azt nem mondom, hogy a legprovokatívabb, hiszen Szinetár Miklós konzervatív rendezésétől távol áll minden provokáció. Holott Brecht egyik éltető eleme éppen a provokáció lenne. Életműve a sablonok folytonos elvetéséről, új utak kereséséről szól. Brechtet közmondásosan nehéz jól játszani, hiszen a figurák átélése mellett meg kellene teremteni a kritikájukat is, amire csak a legnagyobb művészek képesek. Ki-be járni a szerepből, s közben hozzáadni a játékhoz a maximális mesterségbeli tudás mellett valami eredetit, szenvedélyest. Ha ez nincs, akkor elveszik a lényeg belőle, akkor nem válik közösségi élménnyé, nem elég szórakoztató, megmarad társadalom-kritikai szöveghalmaznak, ami egy idő után unalmassá válik.

Szinetár Miklós rendezésében hagyományos pszichológiai realizmussal játszanak a színészek, nem bajlódnak valami megújult felfogással. Egyedül Eperjes Károly képes Tigris Brown szerepében kívül helyezkedni a figurán és groteszk hangvétellel, gesztussal felszínre hozni belőle valami új jellemvonást. Jelenléte felüdülés, lehet lelkesedni érte. A többiek is, kivétel nélkül mind, tudásuk legjavát adják, de az élményhez ez úgy látszik kevés. Hirtling István Bicska Maxija nem elég romlott, hiányzik belőle a ravaszság. Trokán Anna mindent belead Polly Peacock, "a bájos sohói lápvirág" szerepébe, eszközei azonban korlátozottak. Azért a nagy szám, a Ballada a kalózok szeretőjéről az ígéretesen "oda van téve" általa, ahogy Leprás Mátyás mondja. Papadimitriu Athina Peacocknéja életes figura ugyan, de az éneklés ront rajta. Nyirkó István színészi alkatra pontosan megfelel Peacocknak, a kolduskirálynak, kellemesen énekel, de nem látni benne a gátlástalan zsarnokot. Csarnói Zsuzsa Kocsma Jennyje a lehetőségekhez képest fanyar kis jellemportré. Módri Györgyi harmonikával a kezében tökéletes konferanszié lenne, ha teljes személyiségével merészebben reflektálna. Jól ki vannak találva az epizodisták, köztük a betörők, a nyomorult kis gátlásos éhenkórászok, aljas szörnyetegek, vicces, amikor egyforma szürke zakóban jelennek meg főnökük esküvőjén, még az árcédula is rajta a lopott holmin. Egész öltönysor – frissen az áruházból.

A jelmez és a színpadkép egyébként régi vágású, nem igazán segíti érdekesebbé tenni a játékot. A gyerekénekesekkel megtámogatott, már-már operai fináléra a közönség feléled és tapsol, annak ellenére, hogy nem olyan átütő a jubileumi évad első előadása, mint a benne rejlő lehetőségek alapján vártuk.

A péntek esti premieren a veszprémi Petőfi Színházban megjelent az 1958-as Koldusopera két szereplője, Bodrogi Gyula és Király Levente. A nézőtéren láttuk Kerényi Imrét, Tordy Gézát, Harkányi Endrét, Balázsovits Lajost, Trokán Pétert, Trokán Nórát, Szinetár Dórát és Bereczki Zoltánt és Bujtor Juditot is.