Kultúra

2011.10.21. 09:38

Idősbarát Lovászpatona - Elismerés a testületnek és a falunak

Lovászpatona - Nagy múltú település, története során kétszer volt mezőváros, mára mégis elérte a magyarságra jellemző sors: fogy, elöregszik a lakosság. Ebből a helyi önkormányzatnak számos feladata adódik, amit azonban nem nyűgnek, hanem kedves kötelességnek éreznek a falu vezetői.

Nagy Imre

A település önkormányzata a közelmúltban kapta meg az Idősbarát önkormányzat kitüntető címet. A díjat a Parlamentben Pintér Imre polgármester vette át.

- Az össznépesség húsz százalékát meghaladó nyugdíjas él Lovászpatonán. Gyermekkoromban több mint kettőezren éltek itt, háromszáznál több gyermek járt az iskolánkba, ma pedig mi is küzdünk az alacsony gyermeklétszámmal. A Idősbarát önkormányzat pályázat a testület kötelező feladatain túlmutató, speciális tevékenységeket takarja. Kötelező feladatainkat megpróbáljuk a legjobban ellátni. Három gondozónő foglalkozik közel harminc időssel, az idős embereket a nyugdíjas klub vezetője szervezi rendszeres szűrésre. A falugondnoki gépkocsival szállítjuk őket Pápára. Mindezen kötelező feladatokon túl olyan tevékenységet is folytatunk, amik hozzájárulnak a Lovászpatonán élő idősek jó közérzetéhez. Kiadványaink készítésénél bevontuk őket a gyűjtőmunkába, hiszen jórészt főszereplői voltak az elmúlt időszakról kiadott fotógyűjteménynek - mondja Pintér Imre polgármester.

A település első embere fontosnak tartja, hogy megkönnyítsék az itt élő idős emberek életét, illetve olyan elfoglaltságokat biztosítsanak számukra, amikben jól érzik magukat, és megmutathatják az aktivitásukat. A díj a további hasonló törekvések motorja lett.

- Amikor jó hangulatban válogattuk a fotókat, az időseink visszaidézték a régmúlt időket, gyermek- és fiatal korukat. Az adventi időszakban a nyugdíjas klub tagjai sorban látogatják az óvodánkat, ahol mesékkel szórakoztatják a gyerekeinket. Ez a tevékenység szintén hozzájárul a korosztályok közeledéséhez. A nyugdíjas klubon belüli - számos elismerést magáénak tudó - színjátszó kör pedig - a többi civil szerveződéssel együtt - fellépésekkel szórakoztatják a falut a betlehemnél, vagy éppen a falunapon - fogalmaz a polgármester, akitől azt is megtudom, hogy mindezek folytatásaként a közeljövőben falumúzeumot hoznak létre, ahol a gyűjtést, a magyarázó szövegek megalkotását szintén a falu idősei végzik majd. Készítettek tíz, idősekkel forgatott riportfilmet azért, hogy megőrizzék azokat a dolgokat, amiknek már csak ők a tudói.

- Ezek a tevékenységek azt eredményezik, hogy állandó szoros kapcsolat van köztünk és az idősek közt. Ők számítanak is ennek koordinálására, de a részfeladatokat nagyon lelkesen és fiatalokat meghazudtoló lendülettel végzik, és ez ad nekünk is erőt a további munkánkhoz - zárja a beszélgetést Pintér Imre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!