Éljen az alternatív művészet!

De ezzel még nincs vége, mert ahogyan Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója nyilatkozta, a mostani mini fesztivált a május 27-én kezdődő 16. A Tánc Fesztiválja beharangozójának is tekinthetjük, amelynek keretében Krámer György megkeresésére helyet adnak majd további kortárs táncszínházi daraboknak.

Azt, hogy miért fontos az alternatív szcéna, talán nem kell magyarázni, mert akit érdekel, úgyis tudja, hogy innen várható el a színházi nyelv, a játéktechnika megújítása. Tény, hogy minden korszaknak létre kell hoznia a maga szellemiségét. Ezzel sokkal őszintébben lehet olyan műhelymunkában próbálkozni, amelyben nincs akkora tétje az esetleges bukásnak, mint a nagy kőszínházakban, illetve ahol elsősorban nem a szórakoztatás, hanem mondjuk a gondolkodás az alapvető elvárás. Az alternatív műhelyekben sokkal őszintébben megválaszolható újra és újra a kérdés, hogy mi is a színház tulajdonképpen? Hogy nekünk mit jelent?

Grotowski mondta, a színház lényege a kapcsolat színész és néző között, minden más elhagyható díszlet, zene stb. Az előadás lényegében az emberi impulzusok és reakciók partitúrája. Ebből a gondolatból indul ki Réti Anna Vis- a -vis  találkozások A-val című performansza is, amely pénteken a Latinovits-Bujtor Játékszínben megnyitotta a Kortárstánc-fesztivált.

Ahogy az előadás címe is sugallja, szemtől szembe kerülünk a táncosnővel, aki már akkor bent ül a színpadon, amikor beengedik a nézőket. Egy nagy kerek tükör takarja el az arcát, ő nyilván átlát rajta, mi viszont magunkat látjuk benne. Egy idő után leveszi a fejéről és nézegetni kezdi magát benne, majd különböző tudatállapotokba kerül a külső zajok, zörejek, a nagyváros hangjai, illetve valamiféle illemtanár, vagy sztájliszt idióta utasításainak, dresszúrájának hatására. Közben egészen közelről nézzük, fixírozzuk egymást az előadóval, hiszen mi nézők is a színpadon ülünk.

Réti Anna legjobb gegje a fej nélküli ember, aki feltálalja és felszeleteli önmagát (Fotó: Borovi Dániel)

Érdekes pszichológiai kérdés, miért vált ki ilyen erős érzelmeket a figyelő tekintet, a nem verbális kommunikáció, azaz a testbeszéd. Az utolsó, elsöprő ritmusú, eksztatikus tánc, rángatózás különféle érzelmeket vált ki, van aki könnyezik, más nevet vagy éppen azt suttogja a mellette ülőnek: borzalmas. Érdekes lenne megtudni, mi történik ilyenkor a néző agyában, mitől jön illetve nem jön létre a mágia, ami jó esetben katarzissal zárul. Energiaátvitellel, megerősítéssel.

Megnyugodhatunk, félelmeinkkel nem vagyunk egyedül, lám, A is keresi önmagát, éppúgy mint mi. Réti Anna keresi ugyanakkor az őszinte megnyilvánulás, kifejezés eszközeit, technikáit is. A tiszta tánc technikát kombinálja különböző színészi módszerekkel és a testbe zárt lélek koreográfiájával. Bravúros gegje, a fej nélküli ember, aki egy ellentmondást nem tűrő hang hatására mintegy felszeleteli és elfogyasztja önmagát.

Most, amikor a világ tele van vizuális szenzációkkal, Réti Anna inkább a lecsupaszított, egyszerű, őszinte kifejezési eszközöket keresi. Bátor nő, felvállalja azt a kockázatot is, hogy különösen az egy órás előadás első fele improvizációs gyakorlatnak tűnjön. Mígnem játékán átjön az üzenet lényege: a lélek törékenységének drámája, az emberi léttel járó fájdalmas ellentmondások drámája. Ettől sikítani kell, és a táncosnő valóban eljut arra a pontra, amikor már nem elég a mozdulat, úgy sikít, szaggatottan, fájdalmasan, mint a súlyos depressziósok álmukban. Innen visszanézve az egész előadás megrázó.

A hétvégén három egymástól nagyon különböző produkciót láthattak az érdeklődök Pete Orsolya válogatásában a kortárstánc fesztiválján a Latinovits - Bujtor Játékszínben: Vis - a - vis  találkozások A-val, Beszélj rólam! (kerekesszékes művészek közreműködésével) és a Tünet együttestől a Karc című előadást, ami 2005-ben tulajdonképpen Veszprémből indult diadalútjára, amikor megnyerte A Tánc Fesztiválját.