terrorizmus

2018.06.27. 21:13

Az al-Shabaab legalább 30 harcosával végzett a szomáliai hadsereg

A szerdára virradóra végrehajtott akcióban a halottak mellett több dzsihadista megsebesült.

A szomáliai hadsereg különleges alakulata az al-Shabaab dzsihadista szervezet legalább harminc harcosával végzett az afrikai ország déli részén fekvő Jilib faluban – közölte szerdán Abdullahi Madobe, a szomáliai titkosszolgálat magas rangú tisztségviselője Mogadishuban.

A megölt iszlamisták között külföldi dzsihadisták, kenyai és szudáni állampolgárok is voltak – ismertette Madobe. Az illetékes szerint a szerdára virradóra végrehajtott akcióban a halottak mellett több dzsihadista megsebesült. Madobe ugyanakkor nem említette, hogy voltak-e őrizetbe vételek vagy a hadseregnek saját veszteségei.

Egyelőre nem lettek megerősítve azok a szerdán megjelent sajtójelentések sem, miszerint életét vesztette a terrorszervezet Abu Ubejda néven ismert vezetője.

Az al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, és Szomáliát a saría, az iszlám törvénykezés radikális értelmezésén alapuló államává alakítsa át. A szomáliai dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre terrortámadásokat kormányzati, katonai vagy akár civil célpontok ellen is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában