A mentés logikája

2019.08.29. 16:31

Herrmann: vissza kell szállítani Afrikába a tengerből kimentett embereket

Egy jordániai menekülttáborban fejenként havi 35 dollárból (11 600 forint) meg tudják oldani a menekültek étkeztetését. A Németországban a menekültekre elköltött óriási összegekből a konfliktuszónákhoz közel csodákat lehetne tenni.

Vissza kell szállítani Afrikába az embercsempészek hajóiról a Földközi-tengeren kimentett embereket – mondta a bajor belügyminiszter egy csütörtöki lapinterjúban.

Meg kell fordítani a tengeri mentés „logikáját”, el kell érni, hogy a kimentetteket ne továbbszállítsák Európába, hanem visszavigyék Afrikába – fejtette ki Joachim Herrmann a Die Welt című német lapban közölt interjúban.

Ha sikerülne ezt elérni, „nagyon gyorsan senkinek sem jutna többé az eszébe, hogy beszálljon az embercsempészek gumicsónakjába” – mondta a tartományi miniszter.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa hangsúlyozta: továbbra is törekedni kell arra, hogy létrejöjjenek az Európai Unió és az ENSZ által működtetendő menedékkérő-befogadó központok Észak-Afrikában.

Kifejtette: az emberiség történelmében mindig is úgy volt, hogy a menekültek a hazájuk biztonságos övezeteiben vagy a szomszédos országokban kerestek menedéket, és egyáltalán nem kézenfekvő, hogy bárki is Németországba menekül Afganisztánból az ázsiai országot uraló bizonytalanság elől. Ilyesmi csak az embercsempészek miatt fordul elő.

Arra a felvetésre, hogy a jelenség elleni fellépést elmulasztó EU-s országoknak is van szerepe, elmondta: a német szövetségi kormány elismeri, hogy hiba volt túl kevés támogatást nyújtani a válságövezetekkel szomszédos országoknak a menekültek ellátásához.

Mint mondta, nemrégiben felkeresett egy jordániai menekülttábort, ahol fejenként havi 35 dollárból (11 600 forint) meg tudják oldani a menekültek étkeztetését. Könnyen belátható, hogy a menekültekre Németországban fordított pénzzel jóval többet lehetne tenni a szerte a világon élő menekültekért – tette hozzá.

Németországban és Európában „csak egy hangos kisebbség” vallja azt, hogy „szinte mindenkit be kell fogadni, aki itt akar élni”.

„Ezektől az irreális elképzelésektől el kell határolódni, éppen úgy, mint a szélsőjobbon jelentkező idegenellenes tendenciáktól” – húzta alá Joachim Herrmann, a tárgyilagosságot nélkülözőnek és elképesztőnek nevezve az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt tevékenységét ezen a területen.

Hozzátette: mindenkit tisztel, aki rendkívül nagylelkű szeretne lenni, azonban meg kell óvni „hazánk identitását és kultúráját, és ehhez be kell tartani a jogállam szabályait”.

Nem szabad megengedni, hogy „polgárainkban az a szerintem indokolatlan félelem keletkezzék, hogy nem óvjuk meg nemzetünk jogát és kultúráját” – mondta a bajor belügyminiszter.

Joachim Herrmann a többi között arról is szólt – egy minapi ausztriai kijelentését megerősítve -, hogy novembertől további hat hónapra meg kell hosszabbítani a bajor-osztrák határ ellenőrzését, mert továbbra sem megfelelő az EU-s külső határ védelme.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget