Sorozatban

2022.01.13. 07:57

Templomokat rongáltak és fosztogattak

Kevesebb, mint egy hét leforgása alatt három franciaországi katolikus templomot is megrongáltak és kifosztottak, mindegyik támadás a Párizzsal szomszédos Seine-Saint-Denis megyében történt.

A fővárossal szomszédos megyében az utóbbi időben rendkívüli módon megnőtt a keresztény istentiszteleti helyek elleni támadások száma. A népszerű jobboldali politikus közleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban – írja a V4NA Hírügynökség.

Kevesebb, mint egy hét leforgása alatt három franciaországi katolikus templomot is megrongáltak és kifosztottak, mindegyik támadás a Párizzsal szomszédos Seine-Saint-Denis megyében történt.

Az első eset rögtön az év első hétvégéjén történt a Genouilly településen lévő Saint-Symphorien nevű templomban, ahol a betörők feltörték az oltárszekrény ajtaját és ellopták belőle a szentelt ostyák tárolására használt két cibóriumot. A rablást a pap vette észre a vasárnapi mise előtt.

A betörők feltehetően feszítővas segítségével jutottak be a templomba, ahol a lopáson kívül rongáltak is: összetörték ugyanis az adománygyűjtő dobozt, amelybe a gyertyát gyújtó hívek a pénzt tették.

A rablást felfedező pap, Henri Steegmans elmondása alapján a perselyben nem volt nagy összeg, mindössze száz euró, ugyanakkor az atya szerint ennél sokkal súlyosabb bűn a két cibórium eltulajdonítása, ez ugyanis szentségtörésnek számít az egyház szemében. Michel Legendre, a város polgármestere feljelentést tett a történtek miatt, írja a Leberry.fr nevű lap.

Ám nem ez volt az egyetlen katolikus templom elleni támadás a francia főváros környéki területen. A Valeurs actuelles nevű hetilap számolt be róla, hogy január 4-én a Seine-Saint-Denis megyében lévő Saint-Denis nevű településen egy tréningruhás alak vasrúddal felszerelkezve ment a bazilikába, ahol aztán törni-zúzni kezdett, a vitrinben kiállított megvásárolható vallási tárgyaknak, feszületeknek és szobroknak esett neki, állítólag azért, mert előzőleg nem kapott rá engedélyt, hogy bemenjen az oltár mögötti területre. A vitrinek megrongálása után a férfi a kápolnákban lévő három, Szent Dénest, Szent Genovévát és Szent Antalt ábrázoló gipszszobornak esett neki, a rongálás utáni képeket az egyik plébános tette közzé a Twitteren.

Az elkövetőt, egy, a harmincas éveiben járó guyanai férfit hamar elfogta a rendőrség.

Ezzel azonban még mindig nincs vége a sorozatnak, ugyanis január 11-én a helyi plébános arra lett figyelmes, hogy a szintén Seine-Saint-Denis megyében lévő Bondy településen lévő Saint-Pierre nevű templomot megrongálták. Ugyanezt tapasztalta a közeli Romainville település papja is a Saint-Germain-l’Auxerrois templomba lépve, ahol összetörték az oltárszekrényt, valamint eltulajdonítottak több szent vázát és a hangtechnikai berendezéseket is.

Felfigyelt a történtekre az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus, Marine Le Pen is, aki közleményt adott ki a templomok megrongálásával és kifosztásával kapcsolatban.

A politikus asszony a bazilikában történtekkel kapcsolatban kihangsúlyozta, hogy mélyen felháborodott a barbár cselekedeten, amelyet a francia történelem egyik legszentebb emlékművében, egy katolikus istentiszteleti helyen követtek el. Marine Le Pen a közleményben arra is kitért, hogy köztársasági elnökké választása esetén be fog vezetni egy vészhelyzeti tervet, biztosítva a műemlékek és imahelyek védelméhez szükséges személyi, anyagi és technológiai eszközöket, mivel szerinte biztosítani kell az ország történelmi gyöngyszemeink és a francia katolikusok teljes körű biztonságát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában