Pápa

2015.08.30. 08:05

Termelés, turisztika és közösségi programok - Végigjárta a ranglétrát a vezérigazgató

Pápa - Édesapám is erdész volt, aki sok mindenre már kisgyermekként megtanított emlékezett vissza elhivatottságának a kezdeteire Varga László, aki éppen öt éve látja el a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatói feladatait.

Penk Tímea

Varga László végigjárta az erdészeti ranglétrát. Keszthelyen érettségizett, majd Sopronban szerzett erdőmérnöki diplomát. A nyolcvanas évek elejétől tizenhét éven keresztül dolgozott a Devecseri Erdészetnél, majd tíz évig erdőfelügyelői hatósági feladatokat látott el. 2010 júliusától tölti be jelenlegi állását.

- Ez egy viszonylag összetett munkakör, tisztában kell lenni a célokkal, a szakmai feladatokat végre kell hajtani, és ehhez a pénzügyi tervet összeállítani. Mérlegelni kell, hogy a hosszabb távú koncepciók közül melyek szolgálják leginkább az erdőgazdaság érdekeit. Építő kapcsolatokat tartunk fenn az önkormányzatokkal és a területeinkhez tartozó más szereplőkkel - foglalta össze a vezérigazgató. Elmondta, a hétvégéi is gyakran foglaltak, de fontosnak tartja, hogy a Bakonyerdő Zrt. megjelenjen közösségi rendezvényeken is.

- Legutóbb a sárosfői vadászháznál rendeztünk nagyszabású kutyakiállítást és családi napot. Már korábban is részt vettünk hasonló rendezvényen Devecserben. Amikor a vörösiszap miatt használhatatlanná vált a kastélypark, kihoztuk ide a kutyakiállítást számolt be Varga László, aki szerint ez egy méltó környezet az ilyen programok megvalósítására. Munkatársaival igyekeztek jó házigazdaként fogadni a látogatókat, biztosították a szükséges eszközöket, rácsokat, sátrakat béreltek és beszerezték az engedélyeket, illetve a rendezvény előtt és után rendbe hozták a környezetet.

Fotó: Penk Tímea

A célkitűzéseink egyik lényeges eleme a közjóléti szerep megerősítése. A közösségi programokon szeretnénk megismertetni a Bakonyerdő Zrt.-t, amely bár állami tulajdonban áll, nem a központi költségvetésből működik. Saját magunk által megtermelt faanyagot és fűrészárut értékesítünk, sokféle tevékenységi körben dolgozunk, beleértve a hal- és vadgazdálkodást is hangsúlyozta, majd kiemelte a cég jelentős turisztikai szerepvállalását. A Bakonyerdő Zrt. három erdei iskolát működtet, ökoturisztikai látogatóközpontot, állatparkot, vadasparkot tart fenn, részt vett az országos kék kör felújításában, tanösvényeket, szálláshelyeket hozott létre. Mindezek éves fenntartási költsége megközelíti százötvenmillió forintot.

- Az ország tíz legkedveltebb kirándulóhelye közül három a Bakonyerdő Zrt. területére esik, mint például a Somló, a Cuha- és a Koloska-völgy. A Balaton-felvidéki erdészeteink Keszthely, Monostorapáti, Balatonfüred központtal, a bakonyaljai erdészeteinek Devecser és Pápa központtal, a bakonyi erdészeteinek Farkasgyepű, Bakonybél és Bakonyszentlászló központtal működnek - számolt be Varga László. A vezérigazgató szereti rendben tudni a hozzá tartozó területeket, ezért arra kéri a turistákat, ha bármilyen problémát tapasztalnak, azt jelezzék, és rövid időn belül helyrehozzák a rendellenességeket.

- Ami az ország huszonkét erdőgazdaságánál előfordul, annak szinte mindegyike megtalálható a Bakonyerdő Zrt.-nél is. A zalahalápi parkettagyár és a franciavágási fűrészüzem egy közel hárommilliárd forintos beruházás előtt áll. Ennek eredményeként a jelenlegi 750 ezer négyzetméter helyett egymillió négyzetméter fölötti parkettamennyiséget tudunk majd gyártani - mondta. Arra számít, hogy az idei árbevétel megközelíti a tavalyi 10,3 milliárd forintot, ami azért figyelemre méltó, mert az ország huszonkét állami erdőgazdaságának összbevétele 89 milliárd forint volt.

Varga László számára nincs olyan erdészet, amelyhez ne kötné valamilyen kedves emlék. Nosztalgiával megy Sárosfőre, ahol az egykori malomépületből akkor alakították ki a vadászházat, amikor erdészetvezető volt. Közel áll a szívéhez a Devecseri Erdészet, ahová majdnem két évtizedes munka fűzi. A Keszthelyi-hegység az édesapjával töltött vadászatok emlékét hordozza. A Balatonfüredi Erdészet az Aszófőn töltött gyermekkori szüneteket idézi fel benne. Varga László nyomdokait bár nem követték fiai egyikük informatikus, másikuk közlekedésmérnök lett -, az erdő és a természet szeretete tovább él a családban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!