Rendőrségi

2010.03.19. 14:50

Elfogták a csonttörő ajkai rablókat

Ajka - Futótűzként terjedt el a hír a városban, hogy a rendőrség elkapta, majd a bíróság péntek délután letartóztatta azt a két fiatalt, akiket rablással gyanúsítanak.

Mátételki András

Lapunk értesülését a kapitányság bűnügyi osztályának vezetője, Baráth Attila megerősítette. A főhadnagy elmondta, a korábban már büntetett 17 és 24 éves fiatal szerdán este fél nyolckor egy kétkerekű bevásárlókocsit tépett ki egy hölgy kezéből, aki elkezdett segítségért kiáltani. A támadók ekkor jobbnak látták, ha megválnak szerzeményüktől, s elfutottak.

Fél órával később a Csónakázó tó mellett sétáló, hetvenes éveiben járó házaspárra támadtak. Mindkettőjüket hátulról meglökték, akik földre estek. Az idős hölgynek eltört a combcsontja, párja könnyebb sérülést szenvedett. Az asszony táskáját, amelyben négyezer forint, igazolványok, valamint Suzukijuk indítókulcsa volt, elvitték.

Csütörtökre a kapitányság figyelő szolgálatot szervezett. Este az egyik Móricz Zsigmond utcai házból egy kerékpárt lopott el a két fiatal, akiket elkaptak.  Mindkettőjüket őrizetbe vették, a 17 éves fiatal zsebében megtalálták a Suzuki kulcsát. Az Ajka közeli faluban élő két jó barát beismerő vallomást tett.

Pénteken délután letartóztatta őket a bíróság, ellenük rablás miatt folytat eljárást az ajkai kapitányság. Azt is vizsgálják majd, hogy az elmúlt három hétben történt hasonló jellegű bűncselekményekhez van-e közük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!