Rendőrségi

2011.07.21. 15:39

Kommandósok gépkocsiját akarta kirámolni

A figyelőszolgálatot ellátó kommandósok gépkocsiját akarta kirámolni egy mindszenti férfi.

MTI

A férfit elfogták és kezdeményezték előzetes letartóztatását – tájékoztatott a rendőrség csütörtökön.
A Csongrád megyei Mindszenten az utóbbi hetekben elszaporodott gépkocsi-feltörések és autólopások miatt figyelőszolgálatot rendelt el a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány – mondta Szenti Szabolcs, a megyei főkapitányság szóvivője.
   
Éjszaka a megyei főkapitányság kommandósai kisbuszukkal megálltak az alföldi város egyik frekventált helyén, és a sötétített ablakok mögül figyeltek. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi kerülgeti az autójukat, majd a nyitva hagyott ablakon benyúl, és megpróbálja kiemelni az ülésen lévő táskát. Ekkor azonban meglátta a hátul ülő kommandósokat, és futásnak eredt, de a rendőrök néhány méterrel odébb elfogták.
   
A házkutatás során a nyomozók szinte hiánytalanul megtalálták a nyolc mindszenti és egy hódmezővásárhelyi autófeltörésből származó lopott tárgyakat, köztük laptopot, mobiltelefont és okmányokat – tudatta a szóvivő.
   
A rendőrség üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást a 36 éves mindszenti férfi ellen, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A férfi eddig hatszor volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, és jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!