Hétköznapi sportszerűtlenség

Az élsport egészségtelen, doppinggal fertőzött - elfogadom. Hideg, profi világ, ahol elsősorban a pénz diktál - valószínűleg ez többé-kevésbé így van. A versenyeztetés legmagasabb fokán a sportszerűség fogalmát már rég elfeledték - na, ezzel viszont nem értek egyet.

A közelmúltban díjazták 2010 legsportszerűbb eseményeit, amelyek közül nekem személy szerint annak a kínai birkózónak a tette tetszett a legjobban, aki ölben vitte le a szőnyegről sérült iráni ellenfelét. Annak ellenére, hogy az előtte mindent megtett a győzelemért, például meg is harapta vetélytársát. A kitüntetettek között majdnem minden évben van olyan futballista, aki szándékosan hibázik gólhelyzetben azért, mert a másik csapat egy játékosa földön fekszik.

Most is volt ilyen szituáció, az iráni Zadeh egy bajnokin a kapuba bombázás helyett oldalra rúgta ki a labdát, majd az ellenfél sérült kapusához futott. Hasonlóan szép jelenet volt az, amikor a litván tízpróbázó, Draudvila kölcsönadta a jobbik magasugró rúdját a sajátját eltörő vetélytársának, aki végül bronzérmes lett, míg ő az élről emiatt visszacsúszott a hatodik helyre. Megfejthetetlen feladvány, hogyan képesek az életüket a sportra, a mindenáron való győzelemre feltevő, egy-egy verseny előtt hosszú hónapokat felkészüléssel kínlódó emberek egy "őrült" pillanatért feladni mindent.

S ezzel kapcsolatban az is fogós kérdés, miként tudnak az amatőrök oly gyakran nem normális módon viselkedni. Aki látogat szabadidős sporteseményeket, annak nem új keletű, hogy a kispályás focisták összeverekszenek, a hobbi futóverseny indulói közül jó néhányan csalnak, a baráti teniszen pedig anyázzák egymást a háló két oldalán állók. Nem ritka az sem, amikor a gyermekeik viadalait megtekintő szülők kapnak hajba, vagy esetleg ellenfelet, bírót, edzőt kergetnek a pályán.
Íme egy újabb fordított piramis a világnézetünkben, s valószínűleg a sport egészének egyik legégetőbb problémája.