Sport

2011.10.19. 06:43

Családban marad - Tizenkilenc ország natúr izomemberei jönnek

Veszprém - A második Laszlo Classic versenyen a világ legerősebb embereit láthatja majd "bevetésen" a publikum. Kizárólag olyan sportolókat, akik nem használnak segédszereket a lélegzetelállító mutatványokhoz.

Novothny Ottó

Az ősi születésű Fekete László huszonhárom évvel ezelőtt lépett először porondra a világ legerősebb emberei között. Saját bevallása szerint az őserővel világra jött sportoló (ahogy mondja: "sonkán és vöröshagymán nevelkedett") néhány esztendő alatt megtapasztalta, hogy milyen mocskos az a világ - a dopping- és ajzószerek miatt.
 
Fel is lázadt, aminek egyfelől az lett a következménye, hogy a bírák és a szervezők folyamatosan hárányos döntéseket hoztak számára, vagy ahogy ő állította: csaltak. Aztán a megcsömörlés másik eredménye az lett, hogy 2005-ben megalapította a világ natúr erős embereinek szövetségét, amely pillanatok alatt népszerű lett, napjainkban pedig ötvennégy ország a szervezet tagja.
 
- Hirtelen az edzőtermekből, az iskolákból előbújtak azok, akik kokszolni nem voltak hajlandóak, de szívesen próbálták ki magukat az irtózatos terhek alatt. Az irániak kezdeményezésére például Londonban már bemutathatjuk a tudásunkat és az sem kizárt, hogy Rióban hivatalos olimpiai versenyszám lesz ez a sportág is - sorolja lelkesen Fekete László.
 
A II. Laszlo Classicon tizennyolc ország legjobbjai öt számban mérik össze tudásukat. Svéd, angol, walesi, ír, skót, amerikai, dél-afrikai, szingapúri, ausztrál, kanadai, moldáv, holland, olasz, lengyel, horvát, román, szerb, szlovák és persze hazai erős ember lép  majd porondra október 29-én 17 órakor az arénában.

A magyar színeket Fekete László és fiai, ifjabbik László, Richárd és Miklós képviseli (valamennyien Európa és világbajnokok egyéniben és csapatban). A tavalyi első Laszlo Classicon az apuka (sőt, háromszoros nagypapa) győzött,  második a fia Lackó lett. Most is szeretnének az érmekből minél többet Veszprémben tartani, ami egyébként különösen kedves helyszín a névadónak, hiszen soha nem felejti el, hogy a környéken nőtt fel.
 
- Méltó környezet lesz ez a szép létesítmény, az aréna, ahová remélem sokan eljönnek szurkolni, érdeklődni. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak csalódni, mert azt élőben kell látni, ahogy közel fél tonnás súlyokat emelnek, visznek a résztvevők - mondta végül Fekete László.

Öt versenyszám és egy csúcskísérlet

Az október 29-én 17 órakor kezdődő, várhatóan két és fél órás  eseményen  a klasszikus golyórakással kezdenek a résztvevők. Ezt követi a 400 és 505 kilós gumikerék forgatás, 180 kg-os szikladarab cipelése 25 méterre. Ezután 435 kg-os "vízhordás" következik, végül pedig a piramis lépcsőre súlyok felcipelése. Itt szeretne László 320 kilós terhet negyven centis lépcsőre feltenni mezítláb. Ez új világrekord lenne. A versenybíró Lázár Csaba lesz, aki a szervezésben is segít.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!