Tapolca

2013.04.28. 12:44

Sokan voltak a Szent György-hegyi felvonuláson

Vidám felvonulással, szabadtéri szentmisével, borszeneteléssel ért véget vasárnap az immár huszonegyedik alkalommal megrendezett Szent György-hegyi napok rendezvénysorozat.

Szijártó János

A térség jó hírét, azon belül a Szent György-hegy népszerűsítését is szolgálja a több, mint két évtizede, minden tavasszal megrendezendő különleges esemény.

A szervezők eredeti gondolata is az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a helyi értékekre, a tanúhegyek térségében termelt értékes borra. Az egykori terv mára valósággá vált. Nagyon sokan vettek részt a hét programjain, a vasárnapi felvonuláson pedig különösen. Több állandó résztvevő egybehangzó állítása szerint sokkal többen érkeztek a mostani felvonulásra, mint tavaly. Pedig, akkor sem voltak éppen kevesen.

A vidám menet reggel 9 óra után startolt el Hegymagasról, a kultúrház előtti térről, a tapolcai fúvószenekar erőt adó muzsikájára. Péni Béla karnagy és csapata fáradhatatlanul adta a zenét, amelyre a borlovagrendek, táncosok, huszárok, egyházi képviseletek, vendégek megtorpanás nélkül egészen a Lengyel Kápolnáig meneteltek. Egy rövid, borkóstolással egybekötött pihenőt tartottak csupán a Szászi Pince előtt. A Lengyel Kápolna előtti téren aztán estig folytatódott a hagyományos borünnep.

Az idei Szent György-hegyi napokon is rendeztek borverseny, amelyen összességében 127 bort értékelt a zsűri. Ezen kívük rendeztek még ínyencvacsorát, szakmai konferenciát és természetesen bortúrát, a szokásos három útvonalon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!