Várpalota

2014.12.22. 17:39

Emléktáblát avattak Zsótér Ferenc tiszteletére

Várpalota – Emléktáblát avatott a napokban elhunyt legendás futballista és edző, Zsótér Ferenc tiszteletére hétfőn a Várpalotai Bányász Sportkör labdarúgó szakosztálya.

Életének kilencvenkettedik évében december közepén hunyt el a Várpalota díszpolgári címével is kitüntetett Zsótér Ferenc. A legendás labdarúgó ugyan a településtől messze, a Csongrád megyei Mindszenten született 1923. augusztus 4-én, ám a Szegedi AK, a MAFC és a Komló csapatai után a Várpalotai Bányásznál találta meg igazi otthonát.

1953-tól 1958-ig a várpalotai NB III-as és NB II-es csapatban játszott. Az aktív sportolói pályafutás befejezését követően edzőként dolgozott,  az ő nevéhez is fűződik a Várpalotai Bányász egyik aranykorszaka, amikor az NB I/B-ben a 6. helyen végzett a csapat úgy, hogy többször is felvillant a magasabb osztályba való feljutás lehetősége. Később, mint szakosztály-vezető segítette a fiatal, tehetséges edzők munkáját – idézte fel Zsótér Ferenc, az egykori játékostárs és mester életútját hétfőn kora este a VBSK sporttelepén Szabó Béla.

Fotó: Szabó Péter Dániel

A megemlékezésen – amelyen Zsótér Ferenc élettársa és fiai mellett ott volt Csík Ferenc, a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatója és Talabér Márta, Várpalota polgármestere is – mintegy negyvenen gyűltek össze, hogy egy-egy szál virággal és egy mécses meggyújtásával tisztelegjenek a néhai labdarúgó előtt.

A gránit emléktábla a főépület falán, a futballpályával szemben kapott helyet, így a mérkőzésekre érkezők minden alkalommal emlékezhetnek a VBSK egykori kiváló sportolójára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!