Vörösiszap

2012.04.03. 16:46

Újra száll a vörös por

Kolontár - Február vége óta mérőállomás üzemel a település melletti Lőrintepusztán, ahol azóta számos alkalommal a megengedett érték többszörösére emelkedett a szálló por koncentrációja.

Munkatársainktól

Tili Károly polgármester elmondta lapunknak, hogy az elmúlt hét végén, véleménye szerint, a korábbinak tízszerese is lehetett a porszennyezés.
 
- A nagy szélben szemmel látható a porfelhő. A hét elején az egészségügyi határértéknek több, mint kétszeresét mérték a vörösiszap tározóknál elhelyezett műszerek. Felháborító, hogy hetek óta nem történik semmi érdemi azon kívül, hogy a műszert elhelyezték. Nagyon messze van még a nyár közepe, amikorra ígérik a tározók fedését - mondja a polgármester. Hozzáteszi, hogy a faluban nincs szükség egy hasonló mérőműszerre, hiszen amikor a katasztrófát követően egy hasonló kint volt, hónapokon át csak akkor jelzett nagy port, ha az az egész országban problémát okozott.

 


Porban kell élnie az embereknek

A polgármester szerint a Csótapusztán és Lőrintepusztán élő mintegy ötven embernek okoz gondot a por. Tili Károly arról is beszélt, hogy a port viszi a szél a szomszédos falvakba, sőt, véleménye szerint egészen a Balatonig is. A faluban többen úgy gondolják,  a száraz technológia nem megoldás, ezt már annak bevezetése előtt is tudhatták az illetékesek.

Nagy Attila, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség levegőtisztaság-védelmi laboratóriumának vezetője úgy nyilatkozott, hogy mióta a mérőállomás Lőrintepusztán üzemel, többször mértek extrém magas szállópor koncentrációt. A zöldhatóság március elején egyeztetett a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) képviselőivel. A megbeszélésen elhangzottak szerint a rekultivációs munkálatok nyár közepére fejeződhetnek be.


 
A Magyar Alumínium Zrt. sajnálatát fejezte ki a porzás miatt. Bakonyi Zoltán vezérigazgató kifejtette,  a tragédiát követően az ajkai timföldgyárban áttértek a száraz technológiára. Ezzel párhuzamosan a tározókban 50 hektárról lekerült a vízréteg. Ezt az 500 ezer négyzetméteres, húsz méter magasan fekvő területet most 150-200 ezer köbméter földdel fedik le, ami nem megy egyik pillanatról a másikra.
 
Bakonyi Zoltán jelezte, 70 éves technológiát váltottak le, ezért óvatosan kell eljárni. A földréteg most közvetlenül a vörösiszapra kerül, amelybe növényzetet telepítenek. Hozzátette: ameddig a növényi kultúra meg nem erősödik, s nem terül el kellőképpen, addig kiporzásra erős szélben sajnos továbbra is lehet számítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!