Hajnalmadár a várfalon

Eddig négyszer volt szerencsém találkozni vele. Legutóbb a havas bazaltköveken láthattam november második felében.

A hajnalmadár (Tichodroma muraria) a magas hegyek költőfaja, tengerszint szerint 1000 méter felett költ függőleges sziklafalakon, kőfalak üregeiben, mindig olyan helyen, ahol még a rendkívül ügyesen kapaszkodó nyest sem tudja elérni. Ázsiában a Himalájában 3600-5100 méteres magasságig is költ. Évente csak egy fészekalj fiókát nevel. Fészekanyaga moha, juhgyapjú, növényi szálak, vékony gyökerek. Béléséhez szőrt, tollakat és finom mohaszálakat használ fel. Fészekalja 4-5 fehér alapon rőtesen pettyezett tojásból áll.

Ritka téli vendégünk október és március között figyelhető meg Fotó: Ifj. Vasuta Gábor

A hazánkban ritka téli vendég október és március között figyelhető meg. Legtöbbször kőbányákban, természetes sziklafalakon, várromokon és nagyobb épületeken, templomokon tartózkodnak általában magányos egyedei.

Többször figyelték meg a pannonhalmi apátság és az esztergomi bazilika épületén is. 18 centiméter hosszú, kecses madár. Szárnyai a válltollakkal, a szárnyfedőkkel és az elsőrendű evezők nagy részével hajnalpírosak, innen ered a madár elnevezése. A begy és torok a költési időszak alatt fekete, télen fehér színű. Hegyes, vékony, lefelé ívelő csőrét mesterien használja. A sziklarepedések apró zugaiból ügyesen szedi ki vele az apró pókokat, rovarokat, hangyákat, bagolylepéket, ászkákat, amelyek ezekben a zugokban keresnek téli menedéket.

Ha a sziklafalról felrepül, egy trópusi pillangóra emlékeztet, hiszen lekerekített szárnyain a kárminpiros színek jól láthatóvá válnak. Népi elnevezése a sziklamászó, sziklakúszó, amely arra utal, hogy erős, kapaszkodáshoz jól alkalmazkodott lábát mesterien használja a meredek sziklafalakon. Gyönyörű piros szárnyait csillogtatja a napsugárban, ugyanis előszeretettel mozog a napos részeken, ahol a rovarmozgás intenzívebb. Hazánkban védett faj, természetvédelmi értéke tízezer forint.