Borosta

2010.11.17. 12:32

Hóban, levegőben

A négy nap során negyvenezer nézőt vonzott hazánk egyetlen téli fesztiválja Budapest szívében. A 34 méteres rámpáról indulva 67 versenyző mutatta be tudását. Nem az Alpok valamelyik csúcsa, hanem a magyar főváros volt a házigazdája a Monster Energy Budapest Fridge-nek, a lüktető, téli fesztiválnak.

Horog László

November 11-től 14-ig a világ legjobb freestyle sízői és a snowboardosai randevúztak az 56-osok terén. Bár hazánk a téli sportok tekintetében nem számít nagyhatalomnak - magas hegyek hiányában erre nem is lehet esély - , a komoly látogatói létszám jelzi, van igény itthon az ilyen rendezényekre. Az első napon a késő délelőtti és a kora délutáni órákban pályaépítők sürgölődtek, valamint a versenyzők jó hangulatú edzés keretében ismerkedtek a tereppel.

Nem volt könnyű dolguk az erőpróbán, ugyanis városi ugratón, épített hegyoldalon jóval nehezebb ugrani, mint természetes környezetben. Nem is beszélve a nem természetes fehér lepelről. A szervezőknek sikerült megfelelő minőségű havat varázsolni a 34 méter magas rámpára. Egy holland cég gyártotta, a technikájuk alapja, hogy hőszigetelt, zárt sátrakat helyeznek el az elugróhely közvetlen közelében, ott állítják elő a havat folyékony nitrogén, továbbá nagy nyomású levegő és szétporlasztott víz segítségével. A budapesti rendezvényre 220 tonnát varázsoltak a tulipánosok, a rámpán 30-40 centiméteres magasságban állt a hó, amit naponta frissítettek, a műveletben egy alácsövezett hűtőrendszer is segített.

A tízemeletes háznak megfelelő magasságú, 120 méter hosszú, 10-16 méter szélességű, különböző méretű és alakú, acél tartószerkezeten nyugvó hegyoldalt hat nap alatt építette fel  ipari alpinisták segítségével  egy állványokat gyártó hazai cég, huszonhat szakember közel egy héten át szorgoskodott, mire minden a helyére került. Az acélszerkezetre faborítás, vízelvezető rendszer, valamint egy hófogó réteg került.


Nemzetközi összehasonlításban is előkelő helyen szerepel a seregszemle, négy hasonlóra kerül sor: London, Barcelona, Zürich és Innsbruck belvárosában. A nagy áttörést az utóbbi helyszín jelentette, 1994-ben itt kerül sor az első, hasonló rendezvényre.
Budapesten az első, pénteki napon a kvalifikációra került sor, hat magyar indulóval. A szakemberek szerint a legnagyobb eséllyel Liptay Dávid és Trso Lukács pályázott a jó szereplésre, végül a fiatal snowboardos, Szigeti Viktor jutott legtovább, a 16 közé. Szombaton regisztrálták az esemény nézőcsúcsát, a rámpa környékén, valamint kicsivel odébb, a másik fő helyszínen, a csónakázótónál felállított partiarénában.

A 3-3 versenyző részvételével, villanyfényben megrendezett nagydöntőt a síelőknél Elias Ambuehl nyerte, megelőzve PK Huntert és JF Houle-t.  Érdekesség, hogy a kategóriában Jacob Wester és Jon Olsson számított favoritnak, két héttel korábban, a London Freeze fesztiválon ők végeztek az első két helyen, ezúttal távol voltak a dobogós helyezésektől. A snowboardosoknál Pat Burgener bizonyult a legjobbnak, mögötte Michal Ligocki és Petter Bakken Kristiansen következett.

Vasárnap a rámpa alsó harmadából indulva a fiatal, honi tehetségek adtak ízelítőt tudásukból, a hazai szövetség ezzel nyitotta meg ünnepélyesen az idei síszezont. A jövő üdvöskéi érthetően csak a rámpa alján fitogtathatták tehetségüket, a tetőről, a szédítő magasságból csak a világ legjobbjai képesek lejönni. A verseny a rendkívüli kihívás miatt meghívásos volt, ahol a freestyle krémje, a világelit mérte össze tudását.

- Nagyon boldogok vagyunk, hogy ekkora sikerrel zárult a fesztivál, az előzetes adatok szerint már az első esztendőben nullszaldós a nagyszabású rendezvény. A szombati koncerteken és a döntő alatt szabályosan borsódzott a hátam a felfokozott hangulattól. A külföldi versenyzők és a sztárfellépők is remekül érezték magukat nálunk, mindannyian jelezték, jövőre is szeretnének részt venni az eseményen - közölte Sólyom Ádám, a viadal igazgatója.





Varázslatos, belvárosi hangulat

Az esemény arca, főszervezője, sajtófőnöke, Világi Péter sportriporter az esemény előtt nem mert tippelni a nézőszámra. A zárónapon elmondta, a magas,  negyvenezres létszám őt is meglepte. Szerinte a belvárosi, havas hangulat tette különlegessé az eseményt.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!