A megfertőzött kovács

Lesújt a kalapács, egyszer, kétszer, ötször, közben alakul a vörösen izzó vasdarab, s lassan ki is hűl, egyre nehezebb formálni. Újra megy a lángba, ahol ismét felforrósodik, hogy megint lehessen vele kezdeni valamit, közben Takács István szusszan egyet.

– Tizennégy éves voltam, amikor érdeklődni kezdtem a kovácsmesterség iránt – bocsátotta előre Takács István. – Pontosabban a pályaválasztás után lakatosnak tanultam, ám a balatonalmádi műhelynek, ahol dolgoztam, rendkívüli kovácsa volt, Koppa György, aki mindig bámulatos dolgokat csinált. Egyszerűen lenyűgözött, nincs erre más szó. Ő „fertőzött” meg.

Mivel a köztudatban az egyik legférfiasabb szakmaként él a kovács, adja magát a kérdés, vajon találkozott-e már hölgyekkel az üllő mögött?

– Úgy tudom, a gyengébbik nem képviselői közt is vannak már kovácsok, de „emberes” munkákat, például kerítéskovácsolást nem végeznek, hiszen ahhoz azért jócskán szükség van izomerőre – válaszolta a szakember. – Idehaza személyesen senkit nem ismerek, aki nő létére kovácsként dolgozna. Svédországból, Norvégiából jönnek tanulmányútra kovácslányok, akik csak kisebb dolgokat, úgy szoktam mondani: „bizsukat” csinálnak. Néhányszor rá is ütnek itt a nagyvasra – de csak a látvány, a fotó kedvéért...

Takács István szerint nemcsak az erő, hanem a kitartás és a szellemi képesség is fontos annak, aki a kovácsmesterséggel kacérkodik. Ismerni kell az egyes alapanyagok tulajdonságait, a kalapálás technikáját, mikor, hogyan ütünk a vasra. Mert amit egyszer félreverünk, nagyon nehéz korrigálni.

A zalaszentbalázsi mesternek nemcsak a szakmája, hanem a hobbija is férfihez illő: vadászik. Immár 30 éve járja a hazai rengetegeket, ahol – mint mondta – tökéletesen ki tud kapcsolódni, s a műhely zaját az erdők csendje váltja fel. Ha nyugdíjba megy, reményei szerint több ideje jut majd erre, meg a pepecselős munkákra is, tette hozzá. Akkor majd készít magának egy szép vadásztőrt – abban aztán testet ölt majd mindaz, amit a számára legkedvesebb tevékenységekről gondol. 


SZINTE A MŰHELYBEN NŐTT FEL

Takács István hivatását a fia, a 27 éves ifjabb Takács István viszi tovább. Ő szinte a műhelyben nőtt fel, így aztán esélye sem volt rá, hogy „eltérüljön” más szakmák felé. Igaz, édesapja egy percig sem erőltette rá a hivatását, de ahogy mondani szokták, a vér nem válik vízzé. Az ifjabb Takács most Luxemburgban dolgozik, tanul, fejleszti szak- és nyelvtudását, ám a tervek szerint hamarosan hazatér, s átveszi apja műhelyét. Idősebb Takács István pedig magától értetődő büszkeséggel tekint fiára, aki tanulóéveit nála töltötte – s ma mindenhol megállja a helyét.