Rátóton miért nem állnak meg a buszok?

Veszprém - A veszprémi kistérség autóbusz kiszolgálása jónak minősíthető, állította a regionális közlekedésszervezési iroda vezetője a kistérségi társulás hét eleji ülésén.

Győrffy Árpád

Horváth László véleményével nem értett mindenki egyet. Magasi János, tótvázsonyi polgármester például azt kifogásolta, hogy az esti órákban csak akkor mennek be a faluba a járatok, ha az önkormányzat ezért fizet a Volánnak.

Horváth László szerint a probléma abból fakad, hogy a lehető legrövidebb útra számító távolabbra menők érdeke ütközik azokéval, akiket kitérővel kell céljukhoz vinni. Magasi János érthetetlennek tartotta, hogy ha ez az ok, akkor miért lesz más a helyzet, ha fizetnek a Volánnak.

Cseby Pogány Péter Nagyvázsonyt képviselve egy Ajkát-Nagyvázsonnyal közvetlenül összekötő járatot szorgalmazott, mert a városban dolgozóknak, most kocsival kell a Puláról induló járatig utazni.

Czaun János, Veszprém alpolgármestere azt kifogásolta, hogy a Győrből Veszprém felé közlekedő távolsági buszjáratok nem állnak meg Gyulafirátóton, Kádártán, miközben a jóval kisebb lakosságú Eplényben igen. Horváth László ebben az esetben is a hosszabb és rövidebb távon utazók ellentétes érdekeivel, illetve azzal indokolta a helyzetet, hogy Gyulafirátót és Kádárta Veszprém része, miközben Eplény önálló település.

Czaun János nem tartotta elfogadhatónak a magyarázatot a nyomós lakossági igények mellőzésére. Mint mondta, bizonyára személyi változásokkal is kell számolni.

Horváth László ígéretet tett a probléma megvizsgálására, kompromisszumos rendezésére.
 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!