Kórházból albérletbe

Erzsébet és Zoltán azonban addig is kicsomagolhatja a rengeteg adománynak legalább egy részét, hogy mire a gyerekek mindannyian hazaérnek, rendben legyenek a dolgaik. Az ajkai, tósokberéndi családi házat a Vöröskereszt bérli Juhászék részére addig, amíg az új kolontári családi ház el nem készül. Erzsébet úgy tudja, februárig kell itt maradniuk. 

-  Jó helyünk lesz, elférünk a három gyerekkel a három szobában. Kényelmes a ház, a gyerekek örülnek, hogy ahogy otthon volt, úgy itt is van nagy udvar. Most a nagyobbak ugyan a Dunakanyarban kirándulnak, de a hét végére már minden együtt lehetünk. Addigra Dórikát is kiengedik a kórházból, sőt, lehet, hogy már szerdán hazahozhatjuk. A szeme miatt tartották még bent, jobb, ha folyamatos megfigyelés alatt van, és cseppenteni is kell a szemeibe határozott időközönként - mondja Erzsébet.


Közben kibont a konyhában egy törékeny feliratú dobozt, amelybe szentesi adományozók csomagoltak gondosan üvegpoharakat, gyermekeknek való tányérokat, evőeszközöket. Zoltán a konyhaszekrényben a porcelántányérokat ellenőrzi, hogy elég lesz-e mindenkinek. Úgy tűnik, mindenből van bőségesen. Egy szoba tele van zsákokkal, azokban ruhaneműk, ágyneműk várnak kicsomagolásra.

Az előszobában egy asztalon a mikró várja, hogy végeleges helyére kerüljön, a gyerekszobában a gyerekek részére már eleve méretre válogatva vannak a ruhák a dobozokban. Ebben sokat segítettek Erzsébet sógoráék, akik mindennel felszerelték az egyébként is bebútorozott házat. Így mire a házaspár kedden délben hazaért, már csak a zsákok átnézése, kicsomagolása, a tárgyak helyre rakása maradt. Azonban ez is éppen elég feledat, hiszen még mindketten kötözött lábakkal járnak-kelnek. Zoltán sántikál is, de nem panaszkodnak.