Devecser

2013.10.05. 13:21

Az élő Gárdonyi

Ebben az évben ünnepeljük Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulóját.

Czeidli József

Az emlékévben Devecser kisváros gadag programot szervezett, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a napjainkban is népszerű és ismert Gárdonyi szellemisége tovább éljen.

- A közelmúltban megtartott devecseri Gárdonyi-szimpóziumon részt vett az író dédunokája, Keller Péter is. Itt kaptam tőle a néhány évvel ezelőtt újra napvilágot látott Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi című kötetet. Belelapozva érdekes életrajzi elemeket találtam, amelyek a devecseri tartózkodásának rövid időszakára utalnak.

- Egyszerre két helyre (Szőlősgyörök, Devecser) is állásajánlatot kapott. Így módja volt rá arra, hogy elébe vághatta büszke önérzetét falujának, amelyről édesanyja oly sok szépet és derekasat mesélt.

- Természetesen Devecsert válasz totta! - Supka Márton iskolaszéki elnöktől a következő levelet kapta. - "A devecseri római katolikus iskolaszék f.é. szeptember hó 5-én tartott tanácsülésben az itteni segédtanítói állások egyikére Önt nevezte ki. A Néptanítók Lapja 34. számában foglalt 300 frt. évi javadalmazás, egy szobából álló szabad lakás, fűtés és takarítás a mai naptól számítva részére biztosíttatik."

- Devecserbe érkezve ismét csak bő tölcsérszerű, fázlaló zuhanyok ömlöttek a nyakába. Amikor lelépkedett a harmadosztályú vasúti kocsi lépcsőjén, a reményei ládájában több volt belegyűjtögetve, elrakosgatva, mint inges, ruhás zsebkendős ládájában. S mikor a lakószobájába bevezették és a puszta négy fal között az egyedüllét valóságát érezte, a szoba plafonján át a mennyre nézett, s kezét imára kulcsolva kérte Istent: - "Uram, add szent kegyelmedet... Segíts küzdelmeimben. Őrizz meg minden b ajtól, hogy téged zavartalanul szerethesselek, mert csak Te vagy az, akit szeretni tudok határtalanul és lángoló szívvel. Te vagy az én egyetlen és legönzetlenebb atyám..." (1882.szeptember 22.)

- Megérkezése után első útja főnökéhez, Tima Lajos főtanítóhoz irányult. Hideg kimértséggel fogadták. Csak később világosult meg előtte, miért. Tima a lányának keresett völegényjelöltet. Ziegler Géza segédtanító foltos nadrágjával, félszeg fellépésével az első pillanatban alkalmatlannak tűnt a vő szerepre. Gárdonyi devecseri kezdeti elkeseredett hangulatát oldani látszott az első írásainak sikere. A Füstölő című tréfás lapban jelent meg a Zolika orra című írása. (1883. január)

- Tima Lajos, aki egyúttal kántor és kiváló zongorista volt, egyházi énekek szerzésére nógatta a már akkor is mesterien hegedűlő ifjú tanítót. Először egy temetési éneket szerzett gyermekkarra, majd 1882. év karác sonyán a helyi templomban csendült fel a "Fel nagy örömre" kezdetű dala, amellyel Jézus születését köszöntötte: - " Fel nagy örömre, ma született,  / aki után a föld epedett. / Mária karján égi a lény. /Isteni kisded szűznek ölén!/ ....

"- Gárdonyi Géza devecseri szívfájdalma Pék Katica (valódi neve: Gergely Katalin) - a pékmester leánya volt, aki nem viszonozta szerelmét. Gárdonyi a Naplójában így kesergett: - "Micsoda öröm! És milyen jól rendezte be a Világteremtője azt, hogy télen korán sötétedik! Hazakísértem. Ahol a sár engedte, karonfogva. Elváláskor hítt be, de nem mentem. Kezet csókoltam. - Máskor is legyen szerencsém - rebegé. Oly kedves. És nekem tetszik. Szeret? (1882. december 10.)

- Ziegler Géza "száraz kenyérre nem jut" fizetéssel, csalódott szerelmével vágyakozott el Devecserből. Pályázott Iszkázra, Diósdra, Kőszegre. Sehol sem fogadták be. Supk a Márton igyekezett segítségére. - "Lépjél be barátnak!" - ajánlotta neki, s megírta a levelet a fölvételre. A válaszlevél: . "A szerzetespapi pályáról elkésett, de ha hivatást érez magában, laicus fraternek beveszem és pedig orgonista minőségben, föltéve, hogy orgonálni tud. (Pozsony,1883. augusztus 17. - Jarmady Martiny provincialis).

- Az elutasító sorokból első pillanatra kitűnik, hogy az ajánló sorokat el sem olvasta a levél küldője, öt rideg mondattal Gárdonyi fölvételi szándékát lerázta magáról. Végül Sárvárra, majd Dabronyba került néptanítónak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!