Digitália

2023.06.06. 15:10

1,5 millió magyar diák kap wifi-hozzáférést

Az iskolai wifi-hálózatok kiépítésével és korszerűsítésével foglalkozó Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) projektzáróján bejelentették, hogy 5684 köznevelési és szakképzési intézmény 1,5 millió diákjához jut el a korszerű nagy sebességű internet.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: George Rudy

A digitális oktatási stratégia (dos) értelmében valamennyi köznevelési intézményben biztosítani kell a megfelelő internetes sávszélességet, illetve az osztálytermeket és a közösségi tereket lefedő, központilag menedzselt wifi-szolgáltatást.

Spaller Endre, a KIFÜ elnöke a záróeseményen közölte, hogy ügynökségük mögött az utóbbi 15 évben már 110 sikeres projekt áll, 495 milliárd forint összértékben. A most befejezés előtt állónak - amely 2013-ban indult - a támogatási értéke 10 milliárd forintról indult, és 21,55 milliárdra nőtt.

Nemesné Kanyó Anikó, a KIFÜ infrastruktúra-fejlesztés projektiroda vezetője emlékeztett rá, hogy a kormány által elfogadott dos a 100-500 fős intézményekben 100 Mbit/s, az ennél nagyobb feladatellátási helyeken pedig legalább 1 Gbit/s sávszélesség biztosítását írja elő. 2013-ban a hazai iskolákban az átlagos sávszélesség csupán 4,2 Mbit/s volt, és igen nagy szórást mutatott az iskola mérete és elhelyezkedése szerint; 2014-ben a magyarországi iskolák kevesebb mint egyharmadában volt wifi-elérési lehetőség. A fejlesztés célkitűzése, hogy minden állami köznevelési és szakképzési intézmény nevelésre-oktatásra használt helyiségeiben biztosított legyen wifi-hozzáférés.

A wifi-lefedettséget országosan a Klebelsberg Központ tankerületei által fenntartott köznevelési intézményekben, a szakképzési intézményekben, valamint a közép-magyarországi régióban található állami fenntartású oktatási intézményekben biztosítják majd.

Elhangzott továbbá, hogy a KIFÜ a wifi-hálózat kiépítése mellett a sávszélességet is fejleszti. A wifi-hálózat kiépítési célját 100 százalékban elérték - mondta az irodavezető, hozzátéve: a sávszélesség növelése érdekében kapcsolatban állnak más, országos hálózatokat építő cégekkel is.

Szó esett az idén szeptember végén lezáruló projekt utáni időkről, azaz a folytatásról is, amit Kongó Krisztián elnökhelyettes meg is nevezett, ez lesz a Gigabit Magyarország 2030.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!