egyre több a hulladék

2018.06.03. 15:00

Csaknem 8 tonna szemetet gyűjtöttek össze a Mount Everesten

Ebből bő 2 tonna emberi ürülék volt.

Nyolc és fél tonna szemetet gyűjtöttek össze április óta a világ legmagasabb hegye, a Mount Everest kínai (tibeti) oldalán – írta a Global Times című kínai napilap. A tibeti turisztikai hatóság takarítóakciójának keretében nagyjából 5,2 tonna háztartási hulladékot, 2,3 tonna emberi ürüléket és egy tonna hegymászó-felszerelést hozott le egy 30 fős csapat a Tibet és Nepál között magasodó 8850 méteres hegyről.

A takarítóbrigád szerint a hulladékok begyűjtése majdnem ugyanolyan megterhelő, mint a csúcs meghódítása, ugyanis a kimerítő munka miatt az embernek nagyobb az oxigénigénye.

A tavalyi mászószezonban 202-en értek fel a csúcsra a tibeti és 446-an a nepáli oldalról, miközben több ezer turista kereste fel az alaptáborokat a hegy mindkét oldalán.

Az egyre melegedő globális éghajlat hatására kiolvadnak azok a hulladékok, amelyeket az elmúlt évtizedek során hagytak maguk után a hegymászók, ami komoly aggodalmakat szül Nepálban, Indiában és Kínában is, ahol szigorú intézkedésekkel próbálják javítani a levegő, a víz és a talaj minőségét.

A tibeti hatóságok 2015 óta minden hegymászónak adnak két szemeteszsákot, amelyet legkevesebb 8 kilogrammnyi hulladékkal megtöltve kell visszahozniuk,

és minden hiányzó kilogramm után 100 dollár (27 ezer forint) bírságot kell fizetni. Nepálban is hasonló szabályokat vezettek be.

Kína környezetbarát vécék és hulladékgyűjtő pontok kiépítését is tervezi a hegyen. A tibeti hatóságok 2020-ig 45 hulladékgyűjtő akciót akarnak végrehajtani a hegyen.

Borítókép: Szemetet gyűjt egy serpa a Mount Everest nepáli oldalán

AFP PHOTO/Namgyal SHERPA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában