kihívások

2018.06.22. 21:38

Karácsonyi hangulat várta az alaptáborban hegymászóinkat

Klein Dávid és Suhajda Szilárd útja a Gasherbrum alaptáborába a perzselő hőségtől a fagypontig vezetett.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd magashegyi expedíciós hegymászók június 19-én épségben megérkeztek a Gasherbrum I és II 5000 méter fölött kialakított alaptáborába. Alaptábori sátrukon elhelyezték a nemzeti lobogót és a Kalifa Himalája Expedíció 2018 zászlaját. A kommunikáció megteremtése nehézségekbe ütközött, de reményeink szerint mostantól rendszeresen kapunk hírt a fiúktól.

Suhajda Szilárd június 7-én indult el Magyarországról, hogy első magyarként mássza meg egy expedíció keretén belül, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül a 8080 méteres Gasherbrum I-t (Hidden Peak) és a 8035 méteres Gasherbrum II-t. A két hegy alaptábora és úgynevezett 1-es tábora is azonos, így egyidejű megmászásuk viszonylag gyakori célja a magashegyi expedíciós hegymászóknak, azonban sikeres teljesítésből aránylag kevés született. A magyar hegymászás számára pedig kifejezetten ritka, hogy egy hegymászó két „nyolcezrest” érjen el egy expedíció alkalmával. Hazai hegymászónak ez kizárólag 2007-ben, a Magyar K2 – Gasherbrum I – Broad Peak Expedíció keretén belül sikerült.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd június 8-án találkoztak a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban és innen már egymást erősítve folytatták az útjukat a GI/ GII alaptábora felé. Klein Dávid célja, hogy oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül mássza meg a Hidden Peaket, a GII-re azonban nem tart már Szilárddal, hiszen annak csúcsát 2003-ban sikeresen elérte.

Iszlámábádból június 10-én repültek Skarduba, ahol mindketten kiváltották mászóengedélyüket. A következő állomást, Askole faluját terepjáróval közelítették meg, innen pedig június 13-án már gyalogosan indultak tovább az alaptábori trekking első napján Jhola oázisáig. A megközelítés során nem merültek fel váratlan problémák, így az előzetesen eltervezett 7 nap alatt, egy pihenőnap beiktatásával érték el a Gasherbrum I/ II alaptáborát.

A trekking útvonal érdekessége, hogy a világ egyik leghosszabb jégfolyásán, a 63 kilométeres Baltoro gleccseren halad keresztül. Egy rövid hét alatt a hegymászók a forró nyárból az „enyhe” télbe túráztak. Az első napokban közel 40 fokig emelkedett a hőmérséklet és a tűző napsütés ellen Skarduban vásárolt esernyőkkel védekeztek, míg az utolsó néhány napban már 0 fok alatti hőmérséklethez kellett öltözködniük.

Az alaptáborban pedig már erősen havazik, ahogy Suhajda Szilárd fogalmazott: „karácsonyi hangulat” várta Őket a már-már sivatagi forróság után, ráadásul már egy távolabb lezúduló lavina robaja is eljutott hozzájuk. Az előttük érkező expedíciós csapat már három idegőrlő próbálkozáson van túl az alaptábor és az 1-es tábor között húzódó, erősen felszabdalt Gasherbrum gleccseren, de mindezidáig nem sikerült átkelniük rajta. A Kalifa Himalája Expedíció 2018 – Gasherbrum I és II operatív megbeszélésein is ezt jelöltük ki az egyik „legnehezebb szakaszként”.

„A már itt tartózkodó expedíció erős csapata háromszor is próbálkozott feljutni az 1-es táborba, mindeddig eredménytelenül! A gleccser minden korábbinál makacsabb akadályt állít a mászók elé: a hasadékok labirintusát kiterjedt, vékony jéggel és hóval fedett tavak tarkítják, mely a sporttársak szerint megkerülhetetlen akadályokat képeznek: többjük is beszakadt már a kellemetlen, jeges fürdőkbe.”

– fogalmazott Suhajda Szilárd június 20-án küldött beszámolójában.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd hamarosan megkezdik az akklimatizációs köröket, magaslati táborokat építenek ki a Gasherbrum I-en felfelé haladva, hiszen ennek 8080 méteres csúcsát közösen akarják elérni. Fontos kiemelni, hogy a Gasherbrum-csoport hegyei sem tartoznak a „népszerű nyolcezresek” közé, így minden valószínűség szerint hasonlóan Klein Dávid Sisapangma-expedíciójához, ezúttal is kevesen lesznek a hegyen, így a hegymászók csak saját erejükre támaszkodhatnak. Ismét „keményvonalas” magyar magashegyi expedíció sikeréért szurkolhatunk!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában